Utak a náci lágerbirodalomba II.

Kevesebben tudják, hogy a vele együtt vértanúságot szenvedett Bernovits Vilma hitoktató szintén kassai volt, s a húszas évek végén költözött Budapestre. Viszonylag sokan ismerhetik Kassa volt polgármestere, Tost László – 1938 után a magyar képviselőház tagja – halálának körülményeit, akit a város környéki erdőben gyilkoltak meg, nyilvánvalóan a nyilasok. Történetét Gömöry János is leírja közismert (megcsonkítva kiadott) memoárjában, amelyben arról is szó esik, hogy a nyilasok összeállítottak egy 1200 nevet tartalmazó listát a „gyanús” elemekről; ha ez igaz, akkor nyilván ezen szerepelhettek azok az elhurcolt közigazgatási tisztviselők is, akikről még szó lesz. Egy-egy visszaemlékezésből összegyűjthetők elszórt adatok felföldi városokból deportált politikaiakról. Kerényi Grácia Emlékezéseim német fogságom idejéből című írásában (Utazások könyve, 1979) szerepel a ravensbrücki tábor 26-os blokkjának nem zsidó magyarokból álló kis csoportja, köztük „Sturm Teri néni”, akit azért vittek el, mert „a falujabeli zsidóknak nagy pártfogója és rejtegetője volt”. Azért kellett meghalnia, mert hasmenést kapott, „ágyát bepiszkította”, ezért a barakk-parancsnoknő „mezítelenül bezárta a hideg fürdőszobába, a fagyos januárban. Ott pusztult el, a legszörnyűbb körülmények közt, Párkánynána jótevője”. Kerényi Grácia említ komáromi politikai fogoly nőket is.

1944 végén a magyarországi internálótáborokban és börtönökben fogva tartottakat a komáromi erődrendszerben gyűjtötték össze, majd onnan deportálták őket. A Gestapo magyarországi működését kutató Szita Szabolcsnak két, 2002-ben megjelent könyvében (A Gestapo Magyarországon. A terror és a rablás történetéből; A komáromi deportálás 1944 őszén) is olvasható egy lista, amely az egyik Dachauba indított szállítmány azon tagjainak névsorát tartalmazza, akikre Winter László érsekújvári ügyvéd visszaemlékezett. A nevesebb szlovákiai magyar értelmiségiek közül e listán találjuk az egykori sarlós Berecz Kálmánt is, aki viszont – amint ezt más forrásból is tudjuk – nem került ki Dachauba: útközben kiugrott a mozgó vonatból. A másik ezt rögzítő dokumentum az Ez volt a Sarló című, Sándor László összeállításában 1978-ban megjelent könyvben található. Ebből az derül ki, hogy az érsekújvári nyilaskeresztes szervezet 1944. október 18-án összeállította a letartóztatandók listáját. A könyvben közölt „kivonatos másolat” sajnos csak négy nevet tartalmaz az eredeti tizenhétből: két ismert értelmiségiét – dr. Bólya Lajos ügyészét és Berecz Kálmán „másodfőjegyző”-ét – és két (a dokumentumot bevezető kopf szerint) kommunistáét: Láng Sándor és Tóth Sándor (valójában István) cipészekét. A bevezető szerint Bereczet és Tóthot le is tartóztatták, utóbb átadták a németeknek, majd bevagonírozták őket. Berecz három társával együtt szökött meg, Tóth azonban meghalt odakint.

A nácik egyébként több közismert újvári személyiség bőrére pályáztak még. Szintén az Ez volt a Sarló közli „A székesfehérvári német Biztonsági Rendőrség és SD parancsnokának érsekújvári határbiztosító különítménye” 1944. november 22-i, a városi magyar rendőrséghez intézett átiratát, amelyben tizenhárom személy letartóztatását és Komáromba szállítását kérte a hatóságoktól. A német lista (sokszor hibás helyesírással, egy-egy esetben csonkán, illetve téves keresztnévvel) a következők nevét tartalmazza: dr. Holota János, dr. Turchányi Imre, dr. Winter Móric, dr. Dobossy Imre, dr. Bólya Lajos, dr. Kovács Endre, dr. Jócsik Lajos, dr. Krammer Jenő, Drien Károly, Horváth Ferenc, Pehartz Imre, Dobossy László, Balázs András. A régi sarlós, utóbb az Egyesült Magyar Pártba belépő vagy azzal együttműködő értelmiségiekénél nem kevésbé fontos a kisebbségi politikában részt vett két, korábban prágai, utóbb budapesti törvényhozó, Holota János és Turchányi Imre személye. A magyar hatóságoknak egyiküket sem sikerült letartóztatniuk, „mivel időben értesültek körözésükről és elmenekültek Érsekújvárról”. Annak, hogy az információk kiszivároghattak – amint azt kommunista értelmiségiek emlékezéseiből is tudhatjuk –, az lehet a(z egyik) magyarázata, hogy a régi típusú nyomozók közül sokan megvetették a nyilasokat és elítélték az ország megszállását. Boldizsár Iván, akit a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János altábornagy vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága több vezetőjével együtt tartóztattak le, saját bevallása szerint éppen hadbírósági tagoknak köszönhette kiszabadulását. A Bajcsy-Zsilinszky körül szerveződő mozgalom három, a Margit körúti fegyház udvarán kivégzett katonai vezetője közül egyébként kettő is kötődik a mai Szlovákia területéhez: Tartsay Vilmos vezérkari százados Érsekújvárban született, Nagy Jenő ezredes pedig Kassán is teljesített szolgálatot, először itt állították hadbíróság elé (németellenessége miatt). Losonci volt a mátyásföldi katonai repülőtér parancsnoka, Győrffy Gyula alezredes, aki Horthy október 15-én a rádióban elhangzott hadparancsa szellemében a puccs idején a megszállókkal és a nyilasokkal való szembefordulásra utasította tisztjeit. Magára maradván, repülőgépen akart elmenekülni; elfogták, és november 30-án kivégezték. Komáromban született Kóródy Béla író-újságíró, a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége Szabadságharc című illegális lapjának szerkesztője, akin szintén a Margit körúton hajtották végre a halálos ítéletet.

Lássuk most a Szita Szabolcs közzétette listát, és egy másikat, amelynek fotóját szintén ő publikálta – ebben Komáromban internált személyek neve szerepel (a két szövegben vannak átfedések). Az első harmincnyolc nevet tartalmaz (a harminckilencedik az adatszolgáltató Winter), föltüntetve az elhurcoltak foglalkozását, lehetőség szerint a lakóhelyét (lehet, hogy az utóbbi adatok közül többet Szita talált meg, forrásán, a Winter-levél kópiáján mintha nem szerepelne mindegyik) és azt is, hogy közülük kik azok, akik bizonyosan meghaltak a lágerben. A most minket érdeklő városokból a következők szerepelnek benne (szögletes zárójelben közlöm az internáltak listájában talált módosító, kiegészítő adatokat vagy lényeges eltéréseket):

Komárom: Alapy Gáspár nyugalmazott polgármester, Olajos Ferenc MÁV tisztviselő [ny. MÁV. segédtiszt], Prágai [Prágay] János nagykereskedő;

Dunaszerdahely: Szegő Miklós ny. csendőrtiszt helyettes [csendőralhadnagy];

Érsekújvár: Berecz Kálmán vármegyei főjegyző [tb. főjegyző], dr. Lapka Béla vármegyei tiszti ügyész [dr. vitéz, várm. tb. főjegyző], Winter László ügyvéd [dr.];

Kassa: dr. Bereczky Miklós orvos, Dobosfy Aurél vármegyei aljegyző, dr. Kileg [Kliegl] Rudolf vármegyei főlevéltáros [v. főlevéltárnok], [Fricsovszky] Klein Tibor egyetemi hallgató (ő szintén kiugrott a vonatból), Kotek Béla vármegyei aljegyző [városi tisztviselő], Kustra Antal nyugalmazott vármegyei tisztviselő [belügyi nyugdíjas], Surovy [Szurovy] Gyula ny. főszolgabíró, dr. Thoronszky Emil ny. táblabíró [dr. Thoronszky Emil Béla ny. táblai tanácselnök], Uhrinyák Árpád [olaj]nagykereskedő, dr. Vilkovszky József iparkamarai főtitkár;

Párkány: dr. Pataky Kálmán ügyvéd, dr. [tamásfalvi] Thury Géza közjegyző.

A fölsoroltak közül Alapy, dr. Bereczky, dr. Lapka, Pataky, Surovy, Szegő, Thoronszky, Thury bizonyosan meghaltak a koncentrációs táborban, de azok közül, akik Dachauba kerültek, csak Uhrinyák Árpádról közli a dokumentum, hogy bizonyosan túlélte a lágert (értelemszerűen ez érvényes Winterre is. A kassai zsidóság történetét megíró Görögh Arthur szerint nyilván Dobosfy (nála: Dobosffy) is meghalt, hiszen nem érkezett haza. Görögh szövegében olvassuk, hogy Kassa városa „lényeges segítséget nyújtott” a gettóba zártaknak, s ő különös „hálával és elismeréssel” emlékezett meg Bartsch János alpolgármesterről és éppen Dobosfyról (ezek szerint az utóbbi a város alkalmazottja lehetett, nem a vármegyéé), akik gyakran „szabályellenesen folyósítottak pénzt, vagy utaltak ki valami természetbenit”. (Munkájának a kassai gettóra vonatkozó részét lásd a Mondjátok el, mi történt! A magyarországi holokausztról című kiadványban; válogatta és szerkesztette: Rákos Imre, Szita Szabolcs és Verő Gábor.)

Talán a harmincnyolc fős listán is több szlovenszkói magyarra akadnánk, ha mindegyikük neve mellett szerepelne a lakóhelyükre való utalás. Ha pedig összevetjük ez utóbbi és a Sarló-kötetben szereplő (csonka) listát, láthatjuk, hogy értelmiségiek, polgárok, a közigazgatás alkalmazottai mellett a kommunista (?) cipészt is ezzel a szállítmánnyal indították útnak.

A Csillagerődben internáltak egyik csoportjának listáját tartalmazó említett dokumentumból az átfedések kiszűrésével közlöm az eddig nem említett felföldi személyekre vonatkozó utalásokat:

Csicsó: Király József esperesplébános, országgyűlési képviselő;

Dunaszerdahely: Dobler Kálmán bankigazgató, Kóródi Mihály OMTK [Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ – F. T. G.] vezető;

Érsekújvár: Bedy Rezső gimnáziumi tanár;

Jolsva (valójában Jolsvatapolca): Szivák Emil ref. (valójában evangélikus) lelkész [neve mellett, nyilván tévesen (lásd lentebb) föltüntetve: (visszament)];

Kassa: Bidovszky Jenő városi főtiszt, dr. Gálhidy Béla v. tanácsnok, Gazdag Gyula postafőnök, dr. Gazsi István városi aljegyző, dr. Glatz Konrád ügyvéd, Hankiss Imre pü. tanácsos, Kemény Albert építész, dr. Oszwald József pü. titkár, Richter Károly gyáros, Szemetkai Miklós postafelügyelő, dr. Uhrinyák István magántisztviselő, Zágonyi Géza ny. rendőrfogalmazó, terménykereskedő;

Komárom: Csizy István főmérnök, Fazekas Szücs József rendőrkapitány, dr. Geőbel Károly főszolgabíró, Gyalókay Miklós igazgató főmérnök, Kristóff Sándor mozitulajdonos, vitéz Nagy Nándor főispán, Szabó Lajos mérnök; Zádorlaky Rudolf áll. pt. tanácsos.

Marcelkeszi: Tárnok Gyula református lelkész.

Szita Szabolcs könyveiből nem derül ki, hogy a most fölsoroltak közül deportáltak-e valakit. Winter alig olvashatóan reprodukált levelében viszont egyértelműen több dunaszerdahelyi személyről van szó – igaz, a levél írója kint nem találkozott velük; lehet, hogy azokba a kommandókba osztották be őket, „amelyek folyton helyet változtattak”. Abban a feltevésemben, hogy az utóbb fölsoroltak közül is többeket deportáltak, megerősít, hogy az eredeti dokumentumon – utaltam rá – egyetlen felföldi személyiség neve mellett olvasható olyan utalás, amelyből arra következtethetnénk, hogy hazaengedték. Ez a személy Szivák Emil, aki viszont egészen bizonyosan megjárta Dachaut! Hetényi Varga Károly Akiket üldöztek az igazságért című, 1984-es könyvében közli ugyanis Szivák Dachauba érkezésének napját (1945. január 7.). Ugyanott szerepel Király József csicsói esperes, országgyűlési képviselő esete, aki a listán is szerepel, s akit „kommunista tevékenység gyanújával” (!) fogtak le. Berecz Kálmán Hetényi Varga által idézett, 1948. februári nyilatkozata szerint ők ketten december 16-ig (Berecz bevagonírozásának napjáig) együtt voltak fogságban Komáromban, s Királyt december 29-én akarták Németországba szállítani, de neki is sikerült megszöknie. Idézett forrásaimból nem tudhatjuk meg, hogy további két internált egyházi ember, Tárnok Gyula és a listán nem szereplő Lestár István komáromi apátplébános kiszabadult-e, avagy bevagonírozták őket. Nagy Nándor főispánról bizonyosan tudjuk, hogy nem került ki a Birodalomba; ezt Kulcsár Sz. Zsuzsanna írta meg róla szóló könyvecskéjében (A nemesócsai kúria gazdája, Nagy Nándor, Révkomárom 2005). A Szivák szolgálati helyével kapcsolatos elírás ad alkalmat arra, hogy megemlítsem a szolgálatát valóban Jolsván végző evangélikus helyettes lelkészt és hitoktatót, Remete Lászlót, akit Rédey Pál róla szóló, Az elfelejtett ember című könyve szerint ’44 karácsonyán a templomból hurcoltak el. Őt aztán Garamnémetfalván végezték ki. (Volt, aki Remete letartóztatását a lelkész zsidó származásával magyarázta; a döntőbb ok: tanítványaival „partizáncsoportot” alakított; fő célja, azt gyanítom, az lehetett, hogy megóvja a – levente- vagy katonaköteles – fiatalokat a Németországba telepítéstől.) Az ismert deportált papok közül az 1938 előtti Csehszlovákiában – Ruszinszkón – működött Ivanyász (Iványos?) László kanorai és Roszoha Tamás volóci görögkeleti lelkész. A trianoni Magyarország területén szolgáló papok között is találunk a mai Szlovákia területén születetteket; Deákiból származott el például Nagy Kornél dunaalmási református lelkész, aki a haslachi koncentrációs táborban halt meg. Berey Géza Hitler-Allee (1979) című memoárját olvasva pedig arra gyanakszunk – noha ez a könyv szerzője élményeinek kissé irodalmiasított változatának látszik –, hogy az idézett listák nem tartalmazzák az összes politikai okokból letartóztatott komáromi nevét. Berey szerint a városi elitből körülbelül kéttucatnyian voltak a komáromi erőd foglyai. Ő a deportálásból hazafelé tartva egy érsekújvári bányásszal is együtt utazott.

ĺgy társadalmi tablónk szinte teljessé válik. Mindezt egyetlen utalással egészítjük ki még. A deportálás negyvenedik évfordulóján a komáromi Csillagbörtön falán emléktáblát avattak. Előtte a szervezők jelentkezésre biztatták a túlélőket. Vadász Ferenc az ő leveleik tartalmáról számolt be egyik, A KZ-táborok előszobája – emlékek a Csillagerődből című, a Kritika 1985. 11. számában megjelent cikkében; az egyik levélíró azt állította, hogy egy ízben, amikor több fogolynak sikerült megszöknie, „a létszámhiányt az őrség tagjai a város lakói közül behurcolt foglyokkal pótolták”. Ez viszont már azt a módszert idézi föl, amelyet néhány hónappal később a szovjetek vittek tökélyre.