Ünnepélyes félévzáró

Komárom. A napokban tartotta félévzáró ünnepségét a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem komáromi kihelyezett részlege, amelynek 200 hallgatója most jutott túl első vizsgaidőszakán.

Komárom. A napokban tartotta félévzáró ünnepségét a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem komáromi kihelyezett részlege, amelynek 200 hallgatója most jutott túl első vizsgaidőszakán. Chikán Attila, az egyetem rektora beszédében kiemelte: az elmúlt fél év munkája megmutatta, nem volt hiábavaló az a bizalom, amelyet az egyetem a kihelyezett részleg beindításába fektetett. A diákok helytálltak, az oktatók pedig fel tudtak nőni ahhoz a nehéz feladathoz, amelyet az új körülmények közötti oktatói munka jelent.

Gál András Levente, a Magyar Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára az értékelés mellett a néhány éven belül bekövetkező leválás és egy önálló egyetem kialakulásának szükségszerűségéről beszélt.

„A jövő Európájában nem az számít majd, ki melyik országban végezte egyetemi tanulmányait, hanem magának az egyetemnek a neve” – mondta. Ilyen nevet kell kivívnia a majdani komáromi egyetemnek is, amelyhez nagyon jó alapot szolgáltatnak a budapesti egyetemhez kapcsolódó gyökerek.

A kihelyezett képzés megvalósításáért folytatott munkájuk elismeréseként Chikán Attilát és Gál András Leventét az egyetemi közösség díszpolgárává avatták. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?