Újra teljes akkreditációval működik a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség

Pozsony |

<p>Április elsejétől a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium, mint irányító hatóság megújította a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) akkreditációját - tájékoztatta az Új Szó Online-t a szaktárca sajtóosztálya.</p>

Simon Zsolt miniszter tavaly szeptemberben vonta vissza az ügynökség akkreditációját, és döntött úgy, hogy feltételekhez köti ennek megújítását.  Az Európai Bizottság ajánlásai alapján ugyanis olyan komoly hiányosságokat kellett elhárítani, melyeket még a PPA, illetve a minisztérium előző vezetése okozott.  A határidő március 31-én telt le. Miután az ügynökség benyújtotta a hibák felszámolását igazoló dokumentumokat, illetve azok ellenőrzése után a PPA ismét teljes akkreditációval működhet.
A tárca és az ügynökség továbbra is intenzíven dolgozik azon, hogy tovább javítsák az agrártámogatások intézésének folyamatát, ezzel egyidőben pedig már a 2014-2020-as költségvetési időszakot tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?