Újra érvényes a koalíciós szerződés

Pozsony |

<p>A tervezetthez képest fél órás késéssel írták alá a koalíciós pártok elnökei a koalíciós szerződés záradékát. Ez pontosabban szabályozza a koalíció működését.&nbsp;</p>

„Új szabályokban egyeztünk meg, például abban, hogy minden hétfőn találkozunk a kormányülés előtt.“ - mondta Robert Fico. A miniszterelnök elmondása szerint a kormánykoalíció vezetői még ősszel „beállítják“ a kormány új prioritásait.

A Koalíciós Szerződés kiegészítésén háromtagú bizottság dolgozott, a Smer részéről Igor Federič, a Híd részéről Ravasz Ábel, az SNS részéről pedig Tibor Bernaťák.

Az SNS tájékoztatta az új oktatási miniszter személyéről Robert Fico miniszterelnököt: Peter Plavčan helyére Martina Lubyovát, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének igazgatóját jelölik. Fico a jelölést elfogadta, a minisztert már holnap kinevezheti Andrej Kiska államfő.

Egy hónapja tart a válság

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke csaknem pontosan egy hónappal ezelőtt mondta fel a koalíciós szerződést. Az azóta eltelt időben többször is a bukás szélén táncolt a koalíció. Robert Fico kikényszerítette Peter Plavčan oktatási miniszter lemondását, majd az SNS próbálta meg elérni Ján Richter szociális ügyi miniszter távozását. Múlt héten még az is lehetségesnek tűnt, hogy az SNS támogatni fogja az ellenzék Richter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát.

Ehhez képest Robert Fico miniszterelnök újra kommunikációs válságnak nevezte az elmúlt hónap eseményeit. A tegnap aláírt záradék legtöbbet hangsúlyozott pontja, hogy a koalíciós tanács minden hétfőn ülésezik. „Ez biztosítja a felkészülést a parlament üléseire, amelyek általában kedden kezdődnek, illetve a kormány üléseire is, amelyek szerdán vannak” – magyarázta a kormányfő. Szerinte így nem fordulhat majd elő, hogy valamelyik miniszter a „hóna alatt” vigye be az ülésre valamelyik napirendi pont anyagait.

Kerületi és járási szinten is egyeztetnek

Létrehozzák a kerületi és a járási koalíciós tanácsokat is. „Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy sikeresek legyünk a megyei választásokon” – jelentette ki Fico. Szerinte ugyanis ezek a választások mutatják majd meg, hogy „hogyan állunk, kinek milyen a politikai ereje”.

A koalíciós pártok Bugár Béla szerint egy nagy lépést tettek előre. „Pontosítottuk az együttműködés módszereit. Bízom benne, hogy ez a pontosítás segít majd kiszűrni a különböző zavaró háttérzajokat és elkerülni a félreértéseket” – jelentette ki a Híd elnöke.

Andrej Danko pártelnök szerint a jó együttműködés alapja a jó szerződés. „Ezután tárgyalhatunk a kormányprogram prioritásainak kiegészítéséről” – jelentette ki Danko. A koalíciós szerződés záradéka ugyanis nem tartalmaz újabb prioritásokat, a kormányprogram tartalmi bővítése következő tárgyalásokon dől majd el. Az SNS a 13. fizetést szeretné törvénybe iktatni, de várhatóan nem lesz kötelező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?