Újévtől változik a szociális támogatás rendszere

Pozsony. A törvényhozás kedden kisebb módosításokkal elfogadta a szociális segélyről szóló jogszabályt, a törvény filozófiája nem változott. Ha az államfő is aláírja, 2004. január 1-jétől teljesen megváltozik a létminimum alatt élőknek nyújtható támogatások rendszere.

Pozsony. A törvényhozás kedden kisebb módosításokkal elfogadta a szociális segélyről szóló jogszabályt, a törvény filozófiája nem változott. Ha az államfő is aláírja, 2004. január 1-jétől teljesen megváltozik a létminimum alatt élőknek nyújtható támogatások rendszere.

Szociális segély azoknak jár, ahol a háztartásban élők bevétele nem haladja meg a létminimumot, a törvény egy főre 4210 koronát, a háztartásban élő minden további felnőttre 2940 korona, a gyerekekre pedig 1910 koronát számít. A munkavállalás ösztönzése érdekében a norma a szociális segély alapösszegét határozza meg, mely egyedülálló személy esetében 1450 Sk, és azokat jutalmazza, akik valamilyen módon bizonyítják, hogy valóban el akarnak helyezkedni. Ők a segély mellé 1000 koronás ösztönző pótlékot kapnak. A javaslatban 800 korona szerepelt, a képviselők Zuzana Martináková (SDKÚ) javaslatára emelték fel. Pótlék csak annak jár, aki igazolja, hogy valóban munkát szeretne vállalni, azaz átképzésen vesz részt, továbbtanul, közhasznú munkát vállal, esetleg valamelyik nonprofit szervezet tevékenységét segíti. „Nem célunk, hogy minden munkanélküli napi nyolc órát dolgozzon, de szeretnénk elérni, hogy legalább heti néhány órában rendszeres munkát végezzen – magyarázta Miroslav Beblavý szociális államtitkár. A munkavállalást ösztönzi majd az is, hogy családfenntartó jövedelmének csak 75 százalékát veszik figyelembe a család szociális helyzetének megállapításakor. ĺgy elérhető, hogy szociális segélyt kapjon az a család is, ahol az egyik szülő ugyan alacsony bérért, de dolgozik. „Ezzel a jelenlegi jogszabály demotiváló hatását szeretnék kivédeni. „ĺgy az a család, ahol legalább az egyik szülő dolgozik, magasabb bevételre tehet szert, mint az, ahol mindketten munkanélküliek” – magyarázta Beblavý. A segély nő az eltartott gyermekek számának arányában, az alapösszeg több mint négy gyerek esetében 4210 korona is lehet. A rászorultság megállapításakor nem veszik figyelembe sem a szociális ösztöndíj, sem a családi pótlék összegét.

Az új szabályozás egyszerűbbé, hozzáférhetőbbé teszi a lakásfenntartási támogatást is. A jövőben azok is kérvényezhetik, akiknek hátralékuk van valamelyik szolgáltatóval – víz-, gáz-, áramszolgáltató, lakásfenntartó – szemben. Egyetlen feltétel, hogy megegyezésre jussanak a tartozás törlesztésének üteméről. A támogatás öszszege attól függően változik majd, hány személy él egy háztartásban: az egyedül élők 780 korona, a legalább kétszemélyes háztartások azonban már 1330 korona havi támogatásra számíthatnak.

Újdonság a törvényben, hogy a kisnyugdíjasok is folyamodhatnak majd szociális segélyért: az anyagi szükséghelyzetben élők havi 1000 koronás támogatást kérhetnek az új szabályozás értelmében. A szükséghelyzet megállapításakor a nyugdíj 75 százalékát veszik majd figyelembe azok esetében, akik legalább 25 évet ledolgoztak. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?