Újabb hackertámadás készül a Gorilla-ügy miatt

Pozsony |

<p>A Penta pénzügyi csoport internetes stúdiója és az igazságügy-minisztérium rendszere ellen intéz támadást pénteken négy órakor az Anonymus nemzetközi hackercsoport cseh-szlovák sejtje, hogy így támogassa a Gorilla-ügy miatt tiltakozókat.</p>

Az Anonymus sajtóközleménye a tervezett hackertámadás fő indítékaként azt említi, hogy az illetékes pozsonyi járásbíróság megtiltotta Tom Nicholson oknyomozó újságíró Gorilla-ügyről szóló könyvének megjelentetését.

A bíróság február 2-án olyan előzetes intézkedést hozott, amely alapján - egyes érintettek személyi jogainak védelme érdekében - nem adható ki a könyv.  "Ezzel a döntéssel Szlovákia visszatért az 1989 előtti időkbe. Több mint 22 évvel a gyengéd forradalom után ismét betiltanak olyan könyveket, amelyek kellemetlenek a hatalmat a kezükben tartó emberek számára" - olvasható a közleményben. A mozgalom emlékeztet, hogy a tilalmat ugyanaz a Branislav Král rendelte el, aki a múltban úgy döntött, hogy Michal Kováč volt államfőnek elnézést kell kérnie Ivan Lexától, a titkosszolgálat (SIS) egykori vezetőjétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?