Új társulás Zselízen

Zselíz. Szerdán Zselízen megalakult a Blue Art Polgári Társulás, melynek célja, hogy minél sokrétűbb és gazdagabb kulturális, művészeti programot kínáljon a város fiatalságának.

Zselíz. Szerdán Zselízen megalakult a Blue Art Polgári Társulás, melynek célja, hogy minél sokrétűbb és gazdagabb kulturális, művészeti programot kínáljon a város fiatalságának. Civil szervezetként olyan vitaestek, fórumok szervezését is feladatának tekinti, amelyek egy-egy adott tárgykörben a mai fiatalok legégetőbb problémáit (drog, munkanélküliség és munkavállalás stb.) vennék górcső alá meghívott szakemberek segítségével. Ahogy azt Pereszlényi Árpád alapító tag lapunknak elmondta, a civil szervezet szinte minden kulturális „műfajt” felkarolna, amely a városban akár csírájában is létezik, irodalommal, képzőművészettel, zenével, audiovizuális művészettel, történelemmel és művelődéstörténettel éppúgy foglalkoznának, mint akár az alternatív kultúrával. Tájékoztatása szerint a társulás legkésőbb a jövő év elején egy gazdag, egy-két napos rendezvénnyel mutatkozik be.

A szervezet főleg pályázati forrásokból szeretne pénzhez jutni, de szívesen veszi egyéni támogatók jelentkezését is. „Tudomásul kell vennünk, hogy igazán nívós kulturális-szellemi tevékenységet ma már egyre kevésbé lehet kizárólag állami forrásokra támaszkodva, a városi művelődési otthonok szervezésében folytatni„ – mondta Pereszlényi, majd hozzátette: „Nagy fába vágjuk a fejszénket, de bízom benne, hogy a társulás működése sikeres lesz, és Zselíz kulturális, szellemi életét egészséges, és főleg korszerű alapokra tudjuk helyezni. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?