November 5-én, azaz pénteken újabb adással jelentkezik az Új Szó-stúdió. A parlament előtt több, a kisebbségeket is érintő törvényjavaslat van terítéken, például az ún. Csemadok-törvény vagy a kettős állampolgárság kérdése. A tízrészes videóbeszélgetés-sorozat ötödik epizódjában a magyar kisebbséget érintő törvényjavaslatokról, illetve a nemrégiben már jóváhagyott törvényekről beszélgetünk.
Új Szó-stúdió: Kisebbségi témák a parlament előtt
A parlament az elmúlt hetekben két olyan törvénymódosítást is elfogadott, amely közvetlenül érinti a magyar kisebbséget. Az egyik törvénymódosítás lehetővé teszi a magyar nyelvű útjelző táblák kihelyezését, a másik pedig lehetőséget ad arra, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként tanítsák a kisebbségi iskolákban. A parlamentben azonban további, közösségünket érintő javaslatok is terítéken vannak. A képviselőknek szavazniuk kell a kettős állampolgárságról, az ún. Csemadok-törvényről, a Kisebbségi Kulturális Alapot érintő módosításról, valamint a közmédia kisebbségi adásairól is. Az Új Szó-stúdió legfrissebb adásában ezeket a témákat járjuk körül.
Az Új Szó-stúdió ötödik adásának vendége Fiala-Butora János emberi jogi szakértő, jogász, valamint Ravasz Ábel, a Híd által jelölt korábbi romaügyi kormánybiztos.
Az Új Szó-stúdió egy 10 részes videósorozat, amelyben a szlovákiai magyar politikai- és közélet szereplői kapnak teret az eszmecserére és a vitára. A stúdióban a szlovákiai magyar közélet vezető képviselői ütköztetik véleményüket a szlovákiai magyar érdekképviselet jövőjéről, a szlovákiai többségi és kisebbségi politikai erőviszonyokról, de terítékre kerül a 2021-es népszámlálás eredménye is.
Az Új Szó-stúdió állandó házigazdája Czímer Gábor, a lap belpolitikai rovatának munkatársa.
A nagyjából egyórás beszélgetések premierjére péntekenként 19 órakor kerül sor az Új Szó Facebook-oldalán, de az egyes részek az Új Szó YouTube-csatornáján is visszanézhetőek lesznek. Iratkozzon fel Facebook-oldalunkra és YouTube-csatornánkra is, hogy mindig képben legyen! A YouTube-on ne felejtse el a feliratkozás mellett megnyomni a kis csengő ikont – a funkció bekapcsolásával értesítést kap, ha új videót teszünk közzé a csatornán, így biztosan nem marad le semmiről.
Az Új Szó-stúdió a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jön létre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.