Új személyit kérhetnek a kataszterhez

kataster
Pozsony |

Az ingatlan-nyilvántartás elektronikus szolgáltatásait 2022. december 31. után nem lehet majd használni a 2021. június 20. előtt kiállított régebbi személyi igazolványokkal – jelentette be Ján Mrva, a Szlovák Geodéziai, Térképészeti és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) elnöke.

Mrva elmondta, hogy a belügyminisztérium, valamint az informatizálásért és régiófejlesztésért felelős szaktárca jogalkotási és technikai módosításokat készít elő annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban lehetővé tegye a régebbi eID-kártyák használatát az alacsonyabb szintű jogosultságok esetében. Tekintettel arra, hogy a földhivatal megköveteli a hitelesített elektronikus aláírást, ezek az alacsonyabb szintű felhatalmazások általában nem elegendőek a földhivatallal folytatott elektronikus kommunikációhoz. „Ha egy felhasználó a jövőben igénybe kívánja venni a földhivatal elektronikus szolgáltatásait, épp ezért azt javasoljuk, hogy a 2021. június 20. előtt kiállított régebbi eID-t cserélje le új elektronikus személyazonosító igazolványra” – figyelmeztet Mrva. Szerinte a jövőben, az e területen elfogadott jogszabályi és technikai változásoktól függően, még számíthatunk változásokra. „Ezekről időben tájékoztatunk” – tette hozzá a kataszteri hivatal elnöke. A kataszteri hivatal szolgáltatásait a www.skgeodesy.sk oldalon keresztül érhetjük el. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?