Új játékosok leigazolása esetén a legjobb nyolc közé várják Esztergomot

Az elmúlt évben jobbára csak arról lehetett hallani az esztergomi kézilabdacsapat kapcsán, hogy anyagi nehézségeikre próbálnak megoldást találni. Az elmúlt idényben hatalmas bravúrral az 5.

Az elmúlt évben jobbára csak arról lehetett hallani az esztergomi kézilabdacsapat kapcsán, hogy anyagi nehézségeikre próbálnak megoldást találni. Az elmúlt idényben hatalmas bravúrral az 5. helyig menetelő lányok idén jobbára a pofozógép szerepét töltötték be, és Laurencz László is csak a bennmaradást tűzhette ki célul az időközben meggyengült – hét játékos távozott az idény során – csapattal. A bravúr végül sikerült, az év végén viszont felröppent a hír, hogy Laurencz László három év után távozik a királyvárosból. A hétvégén már tényként közölték, hogy a sikeredző, noha nehéz szívvel, Debrecenbe szerződött. Éber István szakosztályelnököt kérdeztük

Múlt héten azt mondta, hogy 50 % esélyt lát Laurencz László maradására. A jelek szerint a mérleg nyelve Debrecen irányába billent...

Utólag már azt gondolom, hogy Laurencz úr már akkor gondolatban elkötelezte magát, amikor még a maradás is szóban forgott. Azt mondta nekünk, hogy tárgyal más csapatokkal, mert megviselték az elmúlt hónapok huzavonái. Szerződése határozatlan időre szólt, így közös megegyezéssel bontottuk azt fel. Laurencz úr új kihívásokat, esetleges újabb sikereket keresett, ami azért érthető, hiszen Magyarországon és Európában is a legjobb edzők közé tartozik. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy érzelmileg nagyon kötődött a csapathoz, így elhiszem, hogy nehéz döntést hozott.

Hogyan, pontosabban kivel tovább?

Több jelöltünk is van, köztük neves szakemberek is, de neveket még nem mondanék. A hétvége körül dől el, hogy ki lesz az új vezetőedző.

Anyagi kérdésekben mikor születik döntés? Az egyesületet fenntartó önkormányzat már néhány hete halogatja a döntést ...

A legutóbbi tanácsülésen egy szándéknyilatkozat született. Meggyes Tamás polgármester elmondta, hogy mindenképpen nevezni kell a jövő éves bajnokságra, mert a városnak szüksége van az NB I-es női kézilabdacsapatra. Szeretnék, ha a csapat jövőre nem a pofozógép szerepére lenne kárhoztatva. A klub működéséhez 57 millió forint éves költségvetést határoztak meg, mindössze az összeg folyósításának ütemezése kérdéses.

Tartoznak-e még a játékosoknak és a távozó edzőnek?

November óta a megegyezés szerint folyósítjuk a béreket. Tartozásunk a játékosokkal és az edzővel a tavalyi második félévről maradt. Ez az augusztus-november közötti időszakot jelenti. A játékosokkal már megegyeztünk a folyósítás részleteiben, Laurencz Lászlóval még nem beszéltünk a hátralék kifizetésének módjáról.

Számíthat-e szponzori pénzekre a csapat?

Néhány kisebb szponzorral már megállapodtunk, de főszponzora még nincs a csapatnak.

Kik távozhatnak a csapatból, illetve tervezik-e új játékosok igazolását?

A cél a jelenlegi csapat együtt tartása. Ha a Dunaferr visszarendeli Lengyelt, akkor kapust kell igazolnunk, de ezt leszámítva nem tervezzük új játékosok leigazolását.

Az új edzőt milyen célkitűzések várják?

Erről még korai lenne beszélni. Amennyiben a jelenlegi anyagi keretek között tudunk mozogni, a cél jövőre is a biztos bennmaradás lehet, amennyiben jobb lehetőségeink lesznek és tudunk erősíteni, akkor az első nyolc hely valamelyikének megszerzése lesz a célunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?