Új elemzéseket akar Malina Hedvig ügyvédje

Nyitra |

<p>Malina Hedvig ügyvédje új, független szakértői elemzéseket fog kérni a kriminalisztikai kutatóintézet anyagai helyett. A Slovenská Lupča-i kutatóintézetben ismételt vizsgálatoknak vetették alá a lány blúzát, valamint azt a borítékot, amelyben visszakapta az iratait, és megpróbálták megállapítani, ki, mikor és hogyan írhatott azokra.</p>

„Ezek a szakértők olyan kísérletet is végeztek, amelyet az ügyészség nem kért és mi nem is tudtunk róla, ez törvényellenes” – mondta lapunknak Roman Kvasnica. „Vizsgálták azt is, meddig látható a bőrön a tollvonások nyoma, ha az ember hátára írnak, és azt a következtetést vonták le, hogy ha Hedvig háta nem volt piros, nem is rajta írtak. Ez megalapozatlan feltételezés, hiszen mindenkinek más a bőre, és ne feledjük el, hogy védencem valószínűleg eszméletlen volt, tehát semmiféle ellenállást nem tanúsított, amikor a hátára írtak.” A legfurcsább az írásszakértők jelentése, akik két hónapig tartó vizsgálódás után arra a következtetésre jutottak, hogy a boríték címzése és a blúzon talált írás lehet Hedvigé, de bárki másé is. A hatósági grafológusok az írásokat összevetették a fantomképekhez hasonlító Marcel Grzybtől és Róbert Bencitől vett írásmintákkal és az derült ki, hogy „nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy az ő kézírásuk. A Malina Hedvig által kitöltött különböző okmányok és a bizonyítékok összevetése során arra jutottak a szakértők, hogy a blúzon és a borítékon látható írás „valószínűleg” Malina Hedvigtől származik. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a nyomtatott betűk nehezen elemezhetők, ezért azok vizsgálatából nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni, csak valószínűsíteni lehet az azonosságot. „Ez a lehet is meg nem is, valószínű, de nem biztos, nem szakértőkhöz, hanem mesemondókhoz illő fogalmazás. Ha valószínűségről beszélnek, mondják meg pontosan, milyen mértékben, ha pedig nem lehet megállapítani kié az írás, akkor ne találgassanak” – mondta Kvasnica. Szerinte kérdéses, lehet-e függetlenségről, elfogulatlanságról beszélni az országos rendőrfőparancsnok irányítása alá tartozó kutatóintézet esetében. A szakértői jelentésben az is olvasható, hogy Hedvig nyomtatott betűi 2006 augusztusa után „más jegyeket mutatnak, ami írása szándékos megváltoztatására vall.” Benci és Grzyb 2006 augusztusa előtti írását nem vizsgálták. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?