Új elemzés: ekkorra tehető a koronavírus-járvány tetőzése Szlovákiában

koronavírus
Pozsony |

Kitolódhat a koronavírus-járvány tetőzése Szlovákiában, és valószínűleg jóval kevesebb ember fog megfertőződni, mint azt a szakemberek korábban feltételezték. Ennek előfeltétele a lakosság fegyelmezettsége, azaz a szájmaszk viselése és a szabályok betartása – derül ki az Egészségpolitikai Intézet (IRS) szakértői csoportjának legutóbbi elemzéséből. Az elemzés eredményéről Martin Smatana, az intézet vezetője tájékoztatott pénteken.

„A rendelkezésre álló adatok, a nemzetközi összehasonlítások és a legutóbbi felmérések eredményei azt mutatják, hogy a vírus fertőzőképessége csökkent, de ha lassan is, továbbra is terjed”

– közölte az intézet. A szakemberek úgy vélik, ez az eredmény a kormány márciusi intézkedéseinek köszönhető.

A legújabb feltételezések szerint, ha a betegség továbbra is lassan terjedne, körülbelül 5600 ember fertőződne meg összesen, a legtöbben a nyár végén, illetve szeptemberben.

A konzervatív forgatókönyv szerint a roma közösségekben valószínűleg gyorsabban fog terjedni a fertőzés. A járvány várhatóan 0,6%-os fertőzöttségnél tetőzhet, ami körülbelül 33 ezer beteget jelent. Ebben az esetben is elegendő lenne az egészségügyi rendszer kapacitása.A harmadik forgatókönyv szerint a tetőzéskor a népesség mindössze 0,04%-a, azaz kevesebb mint 2200 ember fertőződne meg. Az új fertőzések száma a minimálisra csökkenne, a gyógyult betegek száma pedig stabilan magasabb lenne, mint az új fertőzötteké, vagyis a járvány néhány hónapon belül véget érne.

Az elemzés azt is mutatja, hogy a járvány csúcspontján körülbelül 75 lélegeztetőgépre lehet szükség, ami lényegesen kevesebb, mint a szakemberek korábban gondolták. Ez azonban egyelőre csak feltételezés.

Az Egészségpolitikai Intézet szerint a roma közösségek mellett főleg a nyugdíjasotthonok és hasonló létesítmények lakóit fogja veszélyeztetni a járvány, ezért ezen a téren lesz szükség további óvintézkedésekre.

A szakértők rámutattak, hogy a legtöbb új beteg a külföldről hazaérkezettek között van, vagy lokálisan terjed a fertőzés. Ha a veszélyeztetett csoportokban is stabilizálódik a helyzet, folytatódhat az intézkedések fokozatos enyhítése.

Minden intézkedést szakértői csoportnak kell értékelnie. Javasolják továbbá a tervek kidolgozását az egészségügyi létesítményekben is, és lehetővé kell tenni a fertőzésnek kitett emberek szűrését. Ezért is fontos folytatni a tesztelést.

„Figyelembe kell venni, hogy a betegség tünetei akár 14 nap elteltével is megjelenhetnek, ezért azt javasoljuk, hogy az egyes intézkedések között legalább két hét teljen el, és ha a helyzet megkívánja, szigorítani kell őket”.

Arra is rámutattak, hogy továbbra is vannak újabb fertőzöttek azokban az országokban, amelyek már túl vannak az első hullámon.

„Amíg nincs vakcina vagy hatékony gyógymód, fel kell készülnünk a következő hullámokra”

– hangsúlyozták.

Az elemzők az ún. lockdown intézkedést, vagyis az emberek szabad mozgásának korlátozását is vizsgálták. A szakértők szerint egy ilyen intézkedésnek, hogy hatékony legyen, minimum nyolc hétig kell érvényben maradnia.

„Hosszú távon valószínű, hogy a gazdaság újraindulása újabb járványgócok kialakulásához vezet. Ennek ellenére jelenleg nem tartjuk szükségesnek az általános leállást”

– közölték a járványügyi szakemberek.

A Pénzügyi Intézet (IFP) becslései szerint a gazdaság a második negyedévben 50 százalékkal esett vissza a kéthónapos leállás miatt.

„Ez komoly anyagi problémákat okoz a háztartások nagy részében, amelyeket az állam nem tudna kompenzálni az adóbevételek jelentős csökkenése miatt”

– állítják a szakértők.

Egy új, komplex modell kidolgozását készíti elő a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) is, modellezik az alapvető, nem orvosi járványügyi intézkedések bevezetését, illetve visszavonását, és azok hatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?