Új bevándorláspolitika elfogadását kérik

Új bevándorláspolitika elfogadását kérik
Pozsony |

Az Emberi Jogi Liga azt javasolja a kormánynak, hogy hozzon létre egy külön hivatalt, amely a bevándorlással és a honosítással foglalkozik. Szerintük e feladatok felaprózódtak, pedig évről évre több a külföldi az országban, ezért szükség lenne a központosításra.

Az Emberi Jogi Liga (LĽP) civil szervezet számításai szerint egy év alatt több mint tizenötezerrel nőtt a Szlovákiában élő külföldiek száma. A növekmény jelentős részét az Európai Unió határain kívülről érkezők teszik ki. Ezt azt jelenti, hogy jelenleg közel 146 ezer külföldi tartózkodik az országban, közülük több mint 88 ezren származnak a harmadik világ országaiból.

A hazánkban élő, unión kívülről érkező külföldiek legnagyobb része, majdnem 45%-a Ukrajnából érkezett hozzánk, őket követik a szerbek (18%), majd a vietnámiak (7%). Szintén nagy csoportot alkotnak a Szlovákiában élő oroszok és kínaiak. A legtöbben Pozsony megyében élnek, valamint jelentős a számuk Nagyszombat és Kassa megyében is. Leginkább munkavégzés céljából költöznek ide a harmadik világ országaiból, de olyanok is vannak, akik itt vállalkoznak. Szintén említésre méltó azok száma, akik családegyesítés céljából költöztek az országba.

Barbora Meššová, az LĽP igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy az országban igazából senkihez sem tartozik a migrációs és az integrációs kérdés, ezért eljött az ideje egy kizárólag ezzel foglalkozó intézmény létrehozásának. „Az országban 2015-ben széles vita tárgyát képezte a migráció, de a kormány utoljára 2011-ben fordított figyelmet erre, amikor elfogadta a 2020-ig tartó migrációs politikával foglalkozó dokumentumot” – figyelmeztetett Meššová, aki szerint a 2014-ből származó integrációs politikáról szóló dokumentum is elavult mára. Az igazgatónő szerint az aktualitását leginkább az elmúlt három év során az országban letelepedő ukránok és szerbek fokozatos növekedése miatt veszítette el. Az országnak külön figyelmet kellene szentelnie a munkakörülményeik feltérképezésének, valamint az esetleges kizsákmányolásuknak.

Az igazgatónő szerint a különálló, bevándorlással és honosítással foglalkozó hivatal azon túl, hogy összefogná ezt a problémahalmazt, lehetővé tenné az ellenőrzések minőségének javítását, valamint hatékonyabbá tenné az ezzel összefüggő gondok megoldását. Az új intézménybe pedig beleolvadhatna a jelenleg is működő bevándorlási hivatal.

A liga elvégzett egy elemzést, amelyre alapozva megfogalmazták, mire lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyabbá váljon az ország a bevándorlókkal kapcsolatos kérdések megoldásában. Szeretnék, ha létrejönne egy állami integrációs program azon személyeknek, akik nemzetközi védelem alatt állnak, valamint támogatnák, ha javulna a nemzetközi védelemről szóló tájékoztatás mértéke. Fontosnak tartják továbbá egy új, országos bevándorláspolitikai alapelv kidolgozását és elfogadását. Szintén aggályosnak tartják, hogy sok helyen hiányzik a külföldieknek szóló, többnyelvű tájékoztatás, amely kulcsfontosságú lehetne a megbízható információkhoz való hozzáféréshez és a külföldiek tájékozódása szempontjából.

Meššová arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyenge tájékoztatás és a különböző folyamatok bonyolultsága negatívan befolyásolhatja a külföldiek Szlovákiáról kialakult képét. „Hiányzik nekik, hogy nincs egy olyan hely, ahol megkapják az alapinformációkat, amelyek alapján berendezkedhetnek nálunk” – foglalta össze az egyik lényegi problémát Meššová, aki pozitívan értékeli, hogy a kormányprogram foglalkozik a bevándorlási és honosítási tematika egyesítésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?