Uhliarik: A Smer képtelen a VšZP irányítására

Pozsony |

<p>Legalább húsz évvel vetné vissza az országot, ha az egészségügyben újra bevezetnék az egybiztosítós modellt – mondta szerdán Ivan Uhliarik (KDH) képviselő, az előző kormány egészségügyi minisztere.</p>

„A Smer úgy viselkedik, mint az 1989 előtti állampárt, amely az embereknek nem tette lehetővé a választást” – vélekedett az ellenzéki politikus.

Uhliarik szerint a százmilliókat a kórházak rendbetételére és az egészségügyi nővérek bérének emelésére kellene fordítani, nem pedig arra, hogy az állam felvásárolja a magántulajdonú egészségbiztosítókat.

A volt miniszter úgy látja, a kormányzó Smer-SD az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) irányítására is képtelen. Emlékeztetett: a Smer 2006-ban 9 millió eurós többlettel vette át a biztosítót, 2010-ben pedig 120 millió euró adósággal adta át az előző kormánynak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?