Ügyeletbe kényszerítik az orvosokat

orvosi ügyelet

Nem maradnak üresen az orvosi ügyeletek a július elején életbe lépő reform miatt. A parlament úgy módosította a törvényt, hogy a megyéknek jogukban áll átmenetileg orvosokat kijelölni kötelező esti ügyeletre.

A parlament elfogadta Štefan Zelník (SNS) módosító javaslatát, mely szerint a megyéknek jogukban áll átmenetileg orvosokat kijelölni kötelező esti ügyeletre. A módosítás azokat az ügyeleteket érinti, amelyekhez az egészségügyi minisztériumnak az első körben nem sikerült üzemeltetőt találnia – szám szerint 35 gyerekorvosi és 47 felnőttorvosi ügyeletről van szó. A kötelező esti ügyelet átmeneti megoldás, körülbelül 4 hónapra tervezik, és a megye csak akkor avatkozik be, ha az orvosok nem tudják maguk között elosztani a szolgálatokat.

Az orvosok épp a kötelező éjszakai ügyelet terhétől szerettek volna megszabadulni, ezért nem teljesen elégedettek a törvénymódosítással. Az új, önkéntes alapon működő rendszer tervezetét a betegekért dolgozták ki, célja, hogy az orvosok ne legyenek túlterhelve, és a betegek jó minőségű ellátást kapjanak – derült ki az orvosi kamara sajtóközleményéből. A kamara elutasítja a vádakat, melyek szerint a változások a rendszer összeomlásához vezethetnek.

Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy a módosítással kompromisszum született. Úgy véli, logikus az intézkedés, mivel ha nem működik az önkéntes elv, más módszert kell találni, hogy az esti ügyeletek működjenek. Šóth hangsúlyozta azt is, hogy az ügyeleti reform célja a sürgősségi osztályok tehermentesítése, hogy a páciensek csak indokolt esetben igényeljenek sürgősségi ellátást. 

Kapcsolódó cikkünk

Egyre jelentősebb az orvoshiány

A Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) nem ért egyet az orvosi ügyeletek szervezésének július elsejétől bekövetkező változásával. Aggasztónak tartja, hogy az egészségügyi minisztérium- nak az első körben csak az ügyeletek 40 százalékára sikerült üzemeltetőt találnia.

A kamara szerint az üzemeltetőkkel kapcsolatos probléma hamarosan megszűnik, mivel a második körben sokkal sikeresebbek lesznek a pályázók. Az új rendszer több változást hoz magával, az ügyelet ezentúl munkanapokon csak délután 4 óra és este 10 óra között lesz elérhető, hétvégén pedig reggel 7-től este 10-ig lehet majd az ügyeletes orvoshoz fordulni. Az orvosok juttatása is magasabb lesz, 12 eurós órabért kapnak majd, ha önként vállalják a pluszmunkát. Az ügyeleti rendszer átépítését még Tomáš Drucker, volt egészségügyi miniszter kezdeményezte, a tervezett készültségek számát 95-ről 75-re csökkentette.

Lázadó nőgyógyászok

Háromnegyed millió páciens, anyuka maradhat nőgyógyászati ellátás nélkül július elsejétől – derül ki Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetsége elnökének szerdai sajtótájékoztatójából. Ennek oka nem más, mint a tény, hogy a nőgyógyászok, akik az ún. Zdravita szervezet tagjai, egyelőre nem tudtak megállapodásra jutni az Állami Általános Egészségbiztosítóval (VšZP), és továbbra sem hosszabbították meg az együttműködésről szóló szerződést. Šóth felhívja a figyelmet, hogy egyre jelentősebb az orvoshiány, rendelők szűnnek meg, és ezáltal nő az egy orvosra jutó páciensek száma. Állítása szerint az Általános Egészségbiztosító nem teljesíti a tavalyi tervet sem, mely szerint 50 millió euróval kellett volna támogatnia a járóbetegek ellátására szolgáló rendelők működtetését. Kritizálta továbbá az egészségügyi tárca intézkedéseit, és követelte az orvosokat illető, páciensek ellátásáért járó díj rendszerszintű emelését.

A biztosító cáfol

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) tagadta, hogy veszélyben lenne a nőgyógyászati ellátás, és azt állította, a vádak alaptalanok, s céljuk csupán a páciensek elrettentése. „Számos egyéb szervezet már elfogadta az új szerződést, többször próbáltunk már megegyezni a Zdravita szervezet tagjaival, a tavalyi évhez képest átlagban havi 6,7 millió eurós emelést ajánlottunk, de ők ezt elutasították” – mondta Viktória Vasilea, a VšZP szóvivője. (pravda, TASR, ba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?