Túlárazott közbeszerzés a belügyminisztériumi kórházban

Pozsony |

<p>A pozsonyi Szent Mihály kórház, mely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, a közbeszerzési törvényt megsértve egyetlen beszállítótól vásárolta meg a kórház komplett berendezését &nbsp;- állapította meg a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO). A vizsgálatot az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu) indítványozta.</p>

A kórház egyetlen cégtől - az  E-BA tpz, spol. s r.o.-tól - vásárolt mindent a padoktól kezdve az egészségügyi berendezéseken keresztül a számítógépekig, mintegy 23 millió euró értékben. Az alapítvány szerint ezzel korlátozták a versenyt, ráadásul ha nem vásároltak volna minden berendezést egy cégtől, milliókat spórolhattak volna. Az ÚVO vizsgálatából kiderült, hogy a tranzakció átláthatóságával is gondok voltak. A kórház igazgatója, Marián Križko elutasította a vádakat. Azt, hogy mindent egy cégtől vásároltak, azzal magyarázta, hogy sürgette őket az idő. A berendezések magas árát pedig a "csúcsminőséggel" indokolta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?