Tudósok adatbázis nélkül

Pozsony.

Pozsony. Nem tudni, meddig kell még nélkülözni a nemzetközi adatbázisokat a hazai kutatóknak, az oktatási minisztérium ugyanis saját forrásai helyett inkább uniós pénzből térítené meg a használati díjat.

A Scopus adatbázis mellett további, összesen 16 olyan adatbázishoz való hozzáférés is megszűnt január 3-tól, melyeket a Szlovák Nemzeti Könyvtáron keresztül érhettek el a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és a hazai egyetemek kutatói, tudományos munkatársai. Az ok prózai, az állam nem fizette ki az adatbázisok használati díját. A másik nagy adatbázis, a Science Direct egyelőre működik ugyan, de az oktatási minisztérium ezért sem fizetett, és van olyan adatbázis is, melyért már több mint egy éve nem fizet. Pavol Šajgalík, a SAV elnöke szerint az adatbázisok nélkülözhetetlenek a kutatók mindennapi munkájához. Ha az utóbbi is leáll, akkor a hazai kutatók gyakorlatilag egyetlen nemzetközi kutatási eredményhez sem férnek hozzá. Az akadémia és a hazai egyetemek rektorai nyílt levélben szólították fel Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási minisztert, hogy mielőbb tegye elérhetővé a hazai kutatók számára a nemzetközi adatbázisokat. A tárca a használati díj 3,6 millió eurós költségét uniós pályázatokból finanszírozta.

Az ügy kirobbanásakor Plavčan azt állította, hogy nem tudták időben benyújtani a pályázatot. A hét elején még azt ígérte, hogy a problémát napokon belül orvosolják, az összeget a tárca saját költségvetéséből kifizeti. Mára viszont a tárca már nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy egyelőre nem fizet. Egyeztet az adatbázisok szolgáltatóival, és állítja, hogy írásos garancia fejében csak néhány hónap múlva, egy újabb sikeres pályázatból fizetné ki a használati díjat. Azt viszont nem közölte, mikor lesznek ismét elérhetők a hazai kutatók számára nélkülözhetetlen adatbázisok. A miniszter jelezte, változtatni akar az adatbázis finanszírozásán. Plavčan szerint a költségekhez az adatbázisokat használó összes intézménynek – az akadémiának és az egyetemeknek is – hozzá kellene járulnia. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?