Közélet

Tudjuk, mikortól üdülhetünk külföldön

Pozsony | A kormány ma tárgyal az üdülés céljából történő külföldi utazások engedélyezéséről, információink szerint akár hétfőtől életbe léphetnek az enyhítések. Mielőtt útnak indulunk, érdemes tájékozódni az úti célunk miatt hatályban lévő járványügyi intézkedésekről.
Bugár Anna

2021. május 12. 07:00

utazás
A külföldön eltöltött vakációra minden jel szerint idén is lesz lehetőség, csak épp minden eddiginél jobb felkészülésre lesz szükség kiutazás előtt. - TASR-felvétel

Szlovákiában javul a járványhelyzet, a szakértők még a hónap elején jelezték, lassan eljön a határnyitás ideje. Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár azonban elővigyázatosságra inti az utazni vágyókat. Emlékeztetett, a tavalyi nyár nem ismétlődhet meg, ezért most „lassan kell sietni” az üdülésre.

Utazási szemafor

Klus szerint hamarosan enyhülhetnek a határátlépési szabályok, és a tavalyi évhez hasonlóan ismét bevezethetik az utazási szemafort. „Néhány ország sokkal jobban áll, nem indokolt, hogy egy kalap alá vegyünk mindenkit” – írja Klus a Facebook-oldalán. Ezúttal piros, zöld és fekete besorolás alapján különböztetnék meg a fertőzés szempontjából biztonságos, illetve kockázatos országokat. A tervek szerint a zöld kategóriás területekről kötelező karantén nélkül is haza lehet majd térni. A piros besorolásba tartoznak majd a járványügyi szempontból kockázatosabb országok, ezek esetében előnyt élveznek a beoltott személyek, és a fertőzésen átesettek, akik rendelkeznek ellenanyaggal. Nekik karantén helyett elég lesz leteszteltetni magukat. A fekete besorolású országokra rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak majd, de Klus szerint ezekből nem lesz sok. Ide tartoznak majd azok az államok, amelyekben elterjedt a koronavírus veszélyes mutációja, jelen esetben Brazília, India és Dél-Afrika. Fontolóra veszik, hogy kötelező állami karantén várjon azokra, akik a fekete színű országokból térnek haza. Az államtitkár bejegyzésében hangsúlyozta, a szomszédos országok elsőbbséget élveznek, és ha az Európai Járványvédelmi Központ (ECDC) térképe alapján a visegrádi országokban is javul a helyzet, feléjük nyithat Szlovákia elsőként. „Ha sikerül elindítani az utazási szemafort, mely a járványügyi helyzet alapján különböztetné meg az egyes területeket, akkor el tudom képzelni, hogy épp a szomszédos országok tartoznának a kevésbé kockázatosak közé, így az állampolgáraink karantén nélkül jöhetnének vissza” – mondta lapunknak az államtitkár.

Irány külföld

Klus lapunknak megerősítette, a kormány ma vitatja meg a külügyminisztérium javaslatát a kiutazási korlátozások enyhítésére. A járványügyi bizottság ezt követően csütörtökön tárgyal a változásokról, a Közegészségügyi Hivatal pedig rendeletében pontosítja az utazással kapcsolatos feltételeket. „Továbbra is érvényes, hogy május 28-nál korábban is megengedett lehet az üdülés céljából történő külföldi utazás. A járványügyi konzílium hajlamos rá, hogy a Közegészségügyi Hivatal által kidolgozott új rendelettel megszüntesse a hatályos külföldi kirándulásokra vonatkozó tilalmat, miután azt jóváhagyta a kormány. Ideális esetben május második felétől, tehát jövő hét hétfőtől léphet érvénybe a lazítás” – árulta el lapunknak a külügyi államtitkár. Hangsúlyozta, a határokat érintő új rendeletnek már tartalmaznia kellene az utazási szemafor elveit.

Nyitnak a határok

Csehország ezen a téren meg is tette az első lépést – Szlovákia piros besorolás helyett narancssárgát kapott a csehektől. Nincs közös uniós szabályzat, minden állam egyénileg szabja meg, milyen feltételek mellett teszi lehetővé a beutazást, s ezen felül regionális szintű óvintézkedésekkel is kell számolni. Csehország hétfőtől 24 óránál nem régebbi antigén- vagy 72 óránál nem régebbi PCR-teszthez köti a belépést. Nem kötelező karanténba vonulni, de indulás előtt ki kell tölteni egy beutazási ívet, amelyet a kerületi higiéniai állomásra kell elküldeni. Az erről szóló igazolást kérhetik a határellenőrzés során. A szájmaszk viselése az első két hétben kötelező, méghozzá kültéren is.

Ausztria szintén lépett egyet a könnyebb határátlépés érdekében, amely elsősorban az ingázóknak kedvez – hétfőtől újra igénybe vehető a Magyarfalu és Angern között közlekedő komp.

Ezen a héten Belgium is narancssárga zónába sorolta Szlovákiát, ami azt jelenti, a belgák részéről karanténkötelezettség nélkül utazhatunk az uniós intézmények otthonába. Ezentúl a 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet sem kérik a Szlovákiából érkezőktől. Az utazási űrlap kitöltéséről azonban jobb nem megfeledkezni, ugyanis legálisan csak így léphetünk be az országba.

A másik oldalon Olaszország május 15-ig meghosszabbította a szigorúbb óvintézkedéseket. Szlovákiát C kategóriába sorolta, így 48 óránál nem régebbi antigén- vagy PCR-teszt kell a beutazáshoz. Az 5 napos karantén továbbra is kötelező, ezután pedig meg kell ismételni a tesztet. A tesztelés alól csak a két évnél fiatalabb gyerekek élveznek kivételt. Megérkezéskor ki kell tölteni egy regisztrációs ívet.

Az egzotikusabb üdülőhelyek közül a Maldív-szigetek jelentős lazításokat engedélyezett azoknak, akik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott vakcinák egyikéből mindkét adagot megkapta legalább két héttel az utazás előtt. Ezek a személyek kivételt élveznek a karantén alól, és még PCR-teszttel sem kell rendelkezniük. Ha gyerekkel utazunk, az oltásunk a kiskorút nem mentesíti, neki 96 óránál nem régebbi tesztet kell felmutatnia.

Uniós igazolvány

A megszokott felhőtlen utazás még egy ideig biztosan várat magára. Egyelőre alig lehet követni még a hazai járványügyi szabályokat is, mivel nemcsak hetente változik, de szinte minden területre más előírás érvényes (oktatás, kultúra, sport). Az üdülés annyival összetettebb, hogy minden ország saját belátása szerint határozza meg, milyen feltételek vonatkoznak a turistákra. Az Európai Unió célja, hogy nyárra rendet tegyen az oltási igazolványok rendszerében, és egységes szabályokat vezessen be a tagállamokban, esélyt adva így a turizmus fellendülésének. A képlet azonban bonyolultabb, mint gondolnánk, az uniós oltási igazolványról egyelőre nincs megegyezés az EU vezetői között. Az Európai Parlament (és Szlovákia is) azt javasolja, az igazolvány több alternatívára vonatkozzon: beoltottság, a vírusfertőzésből való kigyógyulásról szóló igazolás és teszteredmény is szolgálhasson a karantén kiváltására. Ezt az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, itt azonban a tagországok állam- és kormányfői ragaszkodnak a döntési jogukhoz. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sürgeti a megállapodást, mivel szerinte az egész közösség érdeke, hogy a turizmus minél előbb talpra álljon. Jelenleg június végére tervezik a közös igazolvány bevezetését, a gyakorlatban azonban előfordulhat, hogy tekintettel a hirtelen változó járványhelyzetre, nem sikerül ilyen szoros időn belül megegyezésre jutni.

Komplikált nyár

Az egységes oltási igazolvány megkönnyítené az utazást, mert nem kellene órákat tölteni az aktuális intézkedések tanulmányozásával. Bevezetése azonban nem oldja meg az összes felmerülő kérdést, elsősorban azt szeretnék elérni, hogy újra szabad legyen a mozgás az unión belül. Klus szerint az EU-s igazolvány nem arra szolgál, hogy meghatározza a tagállamokon belül az egyes szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az európai országok közötti utazásnál az Európai Betegmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) osztályozása a mérvadó. A térkép minden kedden éjfélkor, az egyes tagországokból beáramló adatok alapján frissül. A hivatal négy kategóriára osztja az országokat, Szlovákia jelenleg narancssárga, az unió országai közül pedig csak Finnország kapott ennél jobb (zöld) jelölést. Az uniós osztályzás használata nem kötelező. Mint kiderült, Szlovákia is a saját utazási szemaforja alapján fogja meghatározni a kockázatosnak tartott államokat.

Országonként változik az is, hogy a jobb besorolás mire jogosítja fel a beutazókat – a veszélyeztetett tájakról érkezők esetében kérhetnek negatív tesztet vagy akár kötelező karantént is kivethetnek az egyes tagországok. Az izoláció hossza is eltérő, míg Ausztriában 10 nap, addig Olaszországban csak 5, és Spanyolországban egyáltalán nem kötelező. Nincs egységes válasz arra sem, milyen enyhítés vár azokra, akik már be vannak oltva. Szlovénia például a vakcina típusától függően határozza meg, az oltást követően hány nappal minősíti fertőzésmentesnek a beutazó személyt. Romániában ezt nem bonyolították túl, náluk a második oltást követően 10 nappal élvezhető a beoltottak részére meghatározott enyhítés.

A korlátozásokat sorolhatnánk, más-más előírások érvényesek a maszkviselés terén, Ausztriában például kötelező az FFP2-es típusú szájmaszk. Ha sikerül is elutaznunk, korántsem biztos, hogy vacsorázni is gond nélkül tudunk. Portugáliában például látogathatók az éttermek, de legfeljebb 6 személy ülhet egy asztalnál és este 10 órakor kötelező záróra.

Az egyes országok hatályos intézkedéseiről a külügyminisztérium honlapján találnak részletes útmutatót. Magyar nyelvű tájokoztatás pedig a „Re-open EU” telefonos applikáción érhető el. Felhasználóbarát programról van szó, mely segítségével könnyen készíthetünk utazási tervet figyelembe véve az éppen aktuális járványügyi szabályokat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Peter Kovařík

Kovařík: A határrezsimmel kapcsolatban a rendőrség minden eshetőségre felkészül

Zuzana Čaputová

GALÉRIA: Ma ünnepli 48. születésnapját Zuzana Čaputová - nézzük a legemlékezetesebb pillanatait

koronavírus-vakcina

Jelenleg összesen 423 674 ember vár oltásra

személyi igazolvány

Álláshirdetéssel csaltak ki személyes adatokat

dd

Komáromban leporolták a tizenegy éves Prahot

f

A hatékonyabb pályázást elősegítő projekt indult Füleken és Losonctamásiban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.