Trófeák pazar bemutatója

A köbölkúti vadászszervezet nem először rendezett ilyen kiállítást, tudtuk meg Halász Róberttől, a helyi vadászszervezet elnökétől, a kiállítás szervezőjétől. Már a nyolcvanas évek elején bemutatták a helyi és a környékbeli trófeákat. A rendszerváltás után, az utazási, vadászati lehetőségek bővülésének köszönhető viszont elsőrangú, számos ritka fajt felvonultató anyagot sikerült összegyűjteniük. Halász Róbertnek több mint huszonöt éve szenvedélye a vadászat, ismeretségi körének, baráti kapcsolatainak is köszönhető, hogy Kamcsatkától Alaszkáig, Tanzániától Dél-Amerikáig, a Kárpátoktól Észak-Amerikáig, Kazahsztánig sok helyen megfordult. A kiállításra Magyarországról és Németországból is érkeztek exponátumok. A vadászat manapság egyre költségesebb hobbi, egy-egy távoli expedíció megszervezése, előkészítése rengeteg pénzbe, fáradtságba kerül. A videofilmeket profi természetfilmesek készítették, egy-egy egzotikus vadászat legizgalmasabb pillanatait, a becserkészés folyamatát, a tábori életet is bemutatták. A trófeákat vadfajok és országok szerint csoportosították, Halász úr külön felhívta figyelmünket a kőszáli kecskebakra és a világranglistán az első tízbe tartozó szarvasagancsokra. Az afrikai kollekcióban különösen a macskaféle ragadozók és az antilop-, gazellafajok vonzották a nézőket. Szó mi szó, eddig csak könyvekben, fotókon, filmen, netán állatkertben láttunk oryx antilopot, gnút, leopárdot, oroszlánt, vízilovat, Blackbokk-antilopot, pumát, hogy csak néhány gyönyörű kiállított állatot soroljunk, de a vaddisznótrófeák, a hiúzcsalád, a különféle madarak kitömött példányai is lenyűgözték a látogatókat. Nem afféle molyos, siralmasan kikészített, amatőr munkákról van szó, a preparátorok keze munkáját még a Természettudományi Múzeum is megirigyelhetné.

Köbölkúton egyébként az őz, a vaddisznó és az apróvad a jellemző, a fácán, nyúlállomány alaposan megcsappant, a hatvanas-hetvenes években még túzok is volt a határban, ez mára eltűnt. A szarvas csak átfutó vad, ám a kiállításon egy helyi, aranyérmes vaddisznóagyart is megcsodálhattunk. „Ma már a természetvédelem, a vadnevelés nélkülözhetetlen eleme a vadászéletnek, mi itt Köbölkúton az őzállományt szaporítjuk, erősítjük – a majdani minőségi trófeák érdekében is” – mondja Halász Róbert. Szerinte kell a pontos és szigorú kilövési kvóta, ami egyfajta alternatív természetvédelemnek is felfogható, főleg ha a kilövésekért befolyt pénzt vadvédelemre fordítják. „Afrikában is vadásztam már, s ott ezt a gyakorlatot szintén betartják, a vadorzókat pedig szigorúan büntetik, ennek köszönhetően ma már olyan állatfajok is szaporodni kezdenek, amelyek a múlt század elején ritkaságszámba mentek. A leopárd esete jó példa erre” – teszi hozzá Halász Róbert. Az elnök szerint a vadászatra, a vadgazdálkodásra a korrupt, korrumpálható álvadászok jelentik az egyik legnagyobb veszélyt, akik természetszerető emberekhez méltatlan módon, csak és kizárólag a pénzt látják ebben az életformában.

Köbölkút vadászterületébe egy páratlan európai természeti élőhely, az ún. Párizsi-mocsarak is beletartozik, mely ritka gázlómadaraknak, víziszárnyasoknak ad otthont. Megtalálható itt a fehér kócsag, a fekete gólya, a nádi poszáta, a nádi rigó is, a területet a köbölkúti vadászok gondozzák, fokozott figyelemmel, hiszen az UNESCO Világörökség Alapjában is nyilvántartják. A kiállításon ezen élőhely flóráját és faunáját is szemügyre vehettük – természetesen csak fotókon. Halász Róbert egyébként a világ szinte minden táján vadászott már, gyermekkori példaképei, Kittenberger és Széchenyi nyomában. „Könyveik nemcsak a kaland izgalmát nyújtják, hanem emberséget, természetszeretetet is bőven tanulhatunk tőlük” – mondja. A jávorszarvast Kamcsatkán, 1998-ban ejtette el. Alaszkában 2002-ben járt, ott feketemedve, farkas volt a zsákmány. Azt gondolná az ember, van pénze, megteheti. Az elnök szerint azonban nem kedvező, hogy most már egyre inkább csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak ezt a hobbit. Szerinte a vadásztársaságok egyszerű tagjainak rendszeres és önzetlen munkája nélkül hosszú távon nem tartható fenn az életforma. Kérdés, hogy a következő generációk vadászaiban lesz-e olyan komoly hozzáállás és önfeláldozás, amely biztosítja majd a vadállomány gazdagságát, fejlődését. A kiállítás egyik üzenete éppen az volt, hogy vigyázzunk a flórára és a faunára, s egyáltalán nem paradox, hogy éppen vadászok figyelmeztetnek erre. Mert az igazi vadászt nem az ölés gyönyöre érdekli. Sokkal inkább az erdő, a sztyepp, a tundra varázsa. Az pedig törékeny, s csak az ember tudja továbbmenteni.