Trencsén lesz Európa Kulturális Fővárosa 2026-ban

t

Trencsén lesz Európa Kulturális Fővárosa (EHMK) 2026-ban. Ezt a Kulturális Minisztérium (MK) jelentette be az értékelő bizottság döntése alapján.

A 2026-os Európa Kulturális Fővárosa címért nyolc szlovákiai város pályázott. A döntőbe három város került, Trencsén, Nyitra és Zsolna. Csütörtökön (december 9.) és pénteken került sor a döntősök meghallgatására, akik az aktualizált és kiegészített projektjeiket mutatták be.

Trencsén már a második szlovákiai város, amely elnyerte ezt a címet. 2013-ban Kassa (Košice) képviselte Szlovákiát. A címet minden évben az európai városok egy párosa vagy egy hármas csoportja kapja. 2026-ban Trencsén mellett a finnországi Oulu városa nyerte el ezt a címet.

Natália Milanová (OĽANO) kulturális miniszter nagyra értékelte a pályázó városok munkáját. Egyúttal emlékeztetett: Trencsén városának még sok munkája lesz a győztes projekt megvalósításával. „A kulturális minisztérium ehhez mindenben segítséget nyújt majd” – biztosított a miniszter.

Az EHMK az Európai Unió egyik legelismertebb projektjének számít, amely a városok kulturális életben betöltött szerepére irányítja rá a figyelmet. A kulturális fővárosi cím elnyerése 1,5 millió összegű anyagi támogatást is jelent, amelyet a győztes város a projekt sikeres megvalósítása után kap meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?