Pozsony.
Továbbra sem jut hozzá mindenki az autók valós kilométeradataihoz
Pozsony. Bár az új szlovákiai jogszabály lényegesen megnehezíti az átállított kilométerórákkal rendelkező autókkal való kereskedést, a külföldről behozott, már módosított tachométerrel rendelkező autókat valószínűleg még ez a rendszer sem fogja tudni kiszűrni.
Szlovákiában a gépjárművek korábban bevezetett eredetvizsgálata miatt már így is nehezebb volt manipulálni a kilométeradatokkal. A tegnaptól hatályos jogszabály még szigorúbb szabályokat vezet be, a külföldről behozott használt autókra viszont mintha nem gondolna. A leggyakrabban pedig épp ezeknél a gépjárműveknél módosítják a kilométerek számát. Például Németországban, a legnagyobb német autóklub, az ADAC adatai szerint minden harmadik használt autónak állították át a kilométeróráját. Egy ilyen autót átlag háromezer euróval drágábban tudnak eladni annál, amelynek reális kilométerszámot mutat a tachométere.
Vannak még problémák
„Ha Szlovákiában olyan külföldről behozott autót jelentenek be a nyilvántartásba, amelynek már korábban átállították a kilométeróráját, akkor nem lehet majd kiszűrni ezt a gépkocsit a rendszerből, s nem lehet megakadályozni az ilyen autóval való kereskedést” – nyilatkozta Petr Vaněček, az AAA Auto képviselője, aki szerint fontos lenne, hogy a kilométeradatokat figyelő szlovákiai rendszert összekössék az európaival. Jelenleg ugyanis már több országban működnek ilyen jegyzékek, ám ezek nincsenek összekötve, így gyakran lehetetlen utánajárni a külföldről behozott autó előéletének.
A jogszabály további problematikus része, hogy a kilométerekről szóló adatokhoz nem juthatnak hozzá az átlagos állampolgárok, akik így vásárlás előtt nem tudják online ellenőrizni, hogy a hirdetésben feltüntetett információ a futott kilométerekről megfelel-e a valóságnak. Pedig az ellenőrzés egyszerű lenne, hiszen az új törvény szerint a hirdetéseknél nyilvánosságra kell hozni az autó gyártási VIN-számát, ez alapján pedig könnyen le lehetne ellenőrizni a központi rendszerben, megfelel-e a valóságnak a hirdetésben feltüntetett adat a tachométer állásáról. Ez a kötelezettség viszont csak a vállalkozókra és cégekre vonatkozik, magánszemélyekre nem, ezért az sem kizárt, hogy a következő hetekben megugrik a magánszemélyek által kínált használt autók száma.
Az AAA Auto szakértője ettől függetlenül hasznosnak tartja a gépjárművek közúti forgalomban való használatáról szóló jogszabály módosítását. „Évek óta harcolunk a futott kilométerek átállítása ellen. Minél több bejegyzés kerül a nyilvántartásba, annál hitelesebb lesz az autó tachométerén feltüntetett adat” – közölte Vaněček.
Alacsonyabb bírságok
A tegnaptól hatályos jogszabály csökkentette a lejárt időszakos műszaki vizsgáért (STK) és a környezetvédelmi felülvizsgálatért (EK) járó bírságokat. Korábban a lejárt STK- és EK-engedély esetében 165 euró, együtt tehát összesen 330 euró bírság járt. A 2016. január 1-jétől érvénybe lépett szabályozás szerint aki 15 nappal a kézbesítés után kifizette a büntetést, annak elengedték az összeg harmadát, tehát csak 220 eurót kellett fizetnie.
A 165 eurós bírságot ugyan a vasárnaptól hatályos törvénymódosítás is tartalmazza, az állam viszont többet elenged az összegből a vétkező sofőröknek. Annyiban változnak az előírások, hogy ha a gépjármű üzemeltetője utólag abszolválja a műszaki vagy a környezetvédelmi felülvizsgálatot, valamint 15 napon belül kifizeti a büntetés harmadát, tehát 55 eurót, akkor úgy tekintenek rá, mintha a teljes összeget kifizette volna. Ha utólag sem teljesíti kötelezettségét, akkor a hiányzó műszaki vagy környezetvédelmi vizsgáért járó büntetés változatlanul 165 euró marad. „Ezzel azt akarjuk elérni, hogy a sofőrök, akár utólag is, de abszolválják az ellenőrzést” – mondta Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter.
Ahogy arról korábban már tájékoztattunk, a tegnaptól hatályos jogszabály részben liberalizálja az STK- és EK-vizsgálatokat végző állomások piacát, bárki kérhet engedélyt egy ilyen állomás megnyitására, ha teljesíti a törvényes feltételeket. Mérvadó lesz például az adott körzetben regisztrált gépjárművek száma, pontosabban az, hogy elég autó legyen az új állomás kapacitása több mint 25 százalékának kihasználására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.