Továbbra is terítéken marad a nyelvtörvény

<p>Jövő héten több fórumon ismét terítékre kerül a szlovák nyelvtörvény. Pénteken a szlovák–magyar alapszerződés értelmében létrehozott kisebbségi vegyes bizottság tárgyal róla, és ugyancsak a jövő héten egyeztet a jogszabályról a négy magyarországi parlamenti párt frakciója, s várhatóan közös nyilatkozatot fogad el a kérdésben.</p>

Továbbra is kérdéses a szlovák–magyar kormányfői csúcs megtartása. Tegnap Dubrovnikban, a horvát kormány és az EU nemzetközi konferenciáján Bajnai Gordon magyar miniszterelnök megbeszélést folytatott Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel, a nyelvtörvény ügyét is érintették. „Mind a ketten egyetértettünk abban, jó, hogy találkozik a két ország kisebbségi ügyi vegyes bizottsága” – nyilatkozta tegnap Lajčák. „Bízom benne, hogy tárgyilagos hangnemben folynak majd a tárgyalások” – tette hozzá a külügyminiszter.

Bajnai Gordon azt mondta: a módosítás ellentétes az európai normákkal, és feszültséget szít a magyar–szlovák kapcsolatokban, valamint a Szlovákiában élő szlovákok és a magyar kisebbség között. Elítélően nyilatkozott szlovák partnere, Robert Fico korábbi kijelentéseiről, melyek szerint Magyarországról árad az irredentizmus. Lajčák szerint a hangsúlyt a gazdasági kapcsolatokra kellene fektetni, s nem szabad engedni, hogy pár ilyen vitás ügy megnehezítse a két állam együttműködését.

Csütörtök után több remény van arra is, hogy az EU brüsszeli szervei elé kerüljön a nyelvtörvény ügye. Michael Gahler befolyásos német EP-képviselő nyilatkozatban ítélte el a jogszabályt. Magyar politikusok korábban sem titkolták, hogy az uniós szervek elé szeretnék vinni az aggályos szlovák nyelvtörvény ügyét. Szili Katalin házelnök az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet biztosához fordult a szlovákiai nyelvtörvény módosítása ügyében. (MSz, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?