Továbbra is a rendőrség

Pozsony. A belügyminisztérium javaslata alapján a tervezettnél egy évvel később, 2004. július 1-től kerül a személyi iratok – személyazonossági igazolvány, jogosítvány – kiállítása a járási hivatalok hatáskörébe. Az erről szóló törvénymódosítást a kormány várhatóan a mai ülésén hagyja jóvá.

Pozsony. A belügyminisztérium javaslata alapján a tervezettnél egy évvel később, 2004. július 1-től kerül a személyi iratok – személyazonossági igazolvány, jogosítvány – kiállítása a járási hivatalok hatáskörébe. Az erről szóló törvénymódosítást a kormány várhatóan a mai ülésén hagyja jóvá. A határidő kitolásának pénzügyi okai vannak, a hatáskör átruházása ugyanis több millió koronájába kerülne az államnak. „A belügyminisztérium azt elemzi, hogy a járási hivatalok mely jogköreit lehet átadni a helyi és megyei önkormányzatoknak, az elemzés eredményeinek ismeretében készül majd el a járási hivatalok megszüntetésének terve” – mondta lapunknak Boris Ažaltovič, a minisztérium szóvivője. Hozzátette: a tárca már 2004. január 1-től megszüntetné a járási hivatalokat – ha ezt az elemzések is alátámasztják. Ebben az esetben újra meg kell változtatni a most módosításra kerülő törvényeket, hiszen olyan intézményre szállna át a végrehajtás feladata, mely időközben megszűnik. Egyelőre csak annyi biztos, hogy irataink kiállítását – még egy ideig – a rendőrségen kérvényezhetjük. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?