A szlovákiai családok rezsiköltségei már az elmúlt időszakban is nőttek, a háztartási kiadásokból ezek így jóval nagyobb szeletet hasítanak ki az uniós átlagnál. Az elemzők szerint ráadásul ez még csak a kezdet, jövőre tovább nőhetnek a háztartások kiadásai.
Tovább emelkedő rezsiköltségek
„A víz-, az áram-, a gázszolgáltatásért fizetett összeg és a többi, lakhatással összefüggő kiadás a szlovákiai háztartások összkiadásainak több mint a 25 százalékát adja, vagyis az elmúlt több mint tíz évben látványosan megugrott. 2007-ben ez az arány még csak 14 százalék volt, azóta azonban nőttek az energiaárak és a lakbér is” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, a pénzintézet legfrissebb felmérésére hivatkozva. Buchláková szerint az elkövetkező időszakban ráadásul a helyzet további romlására számíthatunk, az elmúlt hónapokban ugyanis megugrott a villanyenergia piaci ára, amit hamarosan a szlovákiai háztartások is megéreznek. Hasonló véleményen van Martin Semrič, a Magna Energia áramszolgáltató portfóliómenedzsere is, aki a napokban figyelmeztetett arra, hogy a tőzsdei árak idei látványos megugrása miatt jövőre átlagosan 7 százalékkal nőhet a lakossági áramszolgáltatás díja, és Radoslav Igaz, az Árszabályozási Hivatal szóvivője is elismerte, hogy a villanyenergia tőzsdei árának a növekedése hatással lesz a szlovákiai háztartások által fizetett díjakra.
„Az Európai Unió országaiban, így Szlovákiában is a háztartások a lakásuk, házuk fűtésére használják el a legtöbb energiát. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint Szlovákiában a lakossági fogyasztók által felhasznált energia 68 százalékát teszi ki ez utóbbi. A vízmelegítés az energiafelhasználáson 15, a villanyvilágítás 12, a főzés csaknem 6 százalékos arányban részesül, míg a napjainkban egyre többet használt klímaberendezések fogyasztása a szlovákiai lakossági energiafogyasztáson belül továbbra is csupán 0,1 százalékos” – mondta Buchláková. A lakossági energiaszükséglet 64 százalékát Szlovákiában a földgáz fedezi, míg az uniós átlag a gáz esetében csupán 36 százalékos. A villanyáram részesedése ugyanakkor nem egész 6 százalék, szemben a 24 százalékos uniós átlaggal.
Látványosan lemaradunk ugyanakkor a megújuló energiaforrások felhasználásában. Míg az Európai Unióban átlagosan több mint 17 százalékos ezek részaránya a lakossági energiafogyasztáson belül, Szlovákiában nem egész 2. „Szlovákiának a jövőben gondjai lehetnek a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos vállalásaival. Ezek részarányának a teljes, vagyis nem csupán a lakossági áramfogyasztáson belül, már jövőre el kellene érnie a 14, 2030-ra pedig a 18 százalékot, miközben 2017-ben ez csupán 11,5 százalék volt, 2015-től pedig csökkenő tendenciát mutat. Európai viszonylatban ugyan nincsenek túl nagyratörő céljaink, de még ezek eléréséhez is jóval többet kell majd tennünk” – mondta Pavol Poláček, a Poláček & Partners ügyvédi iroda ügyvezetője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.