Tóth Tibor: Jobban jártunk volna, ha a Híd kilép a koalícióból

Márciusban a hazai közpolitika ügyein felháborodva csatlakoztál a Tisztességes Szlovákiáért mozgalomhoz. A színlelt kormányátalakítás után egy ankétban azt nyilatkoztad, hogy a képmutató „kézmosás” helyett jó forró fürdőre lett volna szükség! Mit gondolsz az elmúlt két hónap szlovákiai eseményeiről?

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek az „átalakított” kormánynak okvetlenül a helyén illett maradnia. Noha valószínű, hogy a Sulík, Matovič és Kollár urak képviselte ellenzék sem jelent megnyugtató alternatívát. És mind a jelent, mind a jövőt tekintve talán mi magyarok is jobban jártunk volna, ha politikai ázsióját tekintve a Híd kilép a koalícióból, hiszen utána új helyzetben tiszta lappal folytatódott volna Szlovákiában a belpolitikai élet.

Ironikus fordulattal szólva: a forró fürdő helyett pusztán Majakovszkij szatírája, a Gőzfürdő lett a politikai viharból?

Sőt, én úgy gondolom, hogy sima parasztvakítás történt. Több olyan személy ül továbbra is tárcavezetői bársonyszékben és egyéb kulcsfontosságú poszton, akinek nevéhez mind a korrupciós ügyek, mind a botrányok szőnyeg alá söprésének dolgában vaj van a fején... E politikai stílus elharapódzásának logikai szálait követve pedig azonnal fölvillannak a múlt és jelen, a színház és közélet párhuzamai. A Bánk bánban a tragédia cselekvésének intrikusa, a fennálló viszonyok vámszedője, Biberach mondja a társadalom romlott helyzetének mélyén rideg cinizmussal: „Ott van a haza, ahol a haszon!” Tisztelet a kivételnek, de nem lehetséges, hogy tájainkon túl sok a Biberach?!

A mai nézőnek ezt üzeni Katona József 1819-ben befejezett színpadi remeke, illetve Bánk figurájában a szlovákiai közpolitikai viszonyok ellen nyilvánosan is berzenkedő civil, Tóth Tibor?

Nem állítom, hogy az ünnepi bemutatónknak mindenképpen politizálnia kell. Bár a Bánk bán éppen a benne fellelhető eleven és jelen idejű cselekvéssorok kitapinthatósága révén népszerű színpadi mű. A mi értelmezésünkben pedig egy akciódráma. Vagy egy szerelmi történet, egy krimi, egy tragédia, illetve e műfajok színpadi sűrítménye. Féltékenységdrámát akartunk színpadra állítani, természetesen a dráma politikai aspektusaival együtt. Ami engem elsősorban érdekelt s izgat, hogy Bánk személyében hol ér véget a politikus, és hol szólal meg benne az ember...

Színészi pályádon mit jelent ez a címszerep? Sikerült már pontosan a helyére tenni?

Mérföldkőnek tartom. Annak tudatában is, hogy a kassai Thália Színház 1995-ös Bánk bánjában Ottó szerepét kaptam. Akkor, a nyomasztó mečiari érában a szlovákiai magyar színháztörténet emlékezetes előadását jelentette Verebes István rendezése. Érdekes, hogy Katona József már huszonévesen megírt drámája tizenhárom évvel ezelőtt sem a nyelvében, sem a mondatfűzésében nekem nem tűnt annyira nehéz alkotásnak, mint most.

Valóban sokkal nehezebb, mint Csokonai vagy akár Vörösmarty. Nyilván Katona úgy gondolta, hogy a Bánk bán akkor lesz az igazán súlyos és veretes nemzeti tragédiák közé sorolható, ha mívesen is szép s nehéz.

De így is bőven találni benne a színészi alkotás számára izgalmas emberi szituációt, mind Bánk, mind az őt körülvevők karakterét érdekesen felvillantó természetes dilemmát. Bánknak ezért sokáig magabiztosnak, erőt sugárzónak kell lennie, hogy hiteles és igazi drámai ellenfele legyen színpadi partnereinek. Színészként ezzel a kihívással tudom fellelni a figura egyéni vívódásainak és saját igazának belső tartalmait. Az előadásnak pedig a közös nevezőt kell sugároznia, amely művészi, esztétikai és szellemi szempontból is megteremti a tragédia összhangját.

Ez a színpadi harmóniát célzó felelősség összefüggésbe hozható azzal is, hogy mostanság közéleti ügyekben is hallatod a hangodat?

Ezen így még nem gondolkoztam. Ellenben tény, hogy mostanában már máshogy szemlélem a világot, mint mondjuk másfél évtizede, amikor Kassán Ottót játszottam. Most jóval meghatározóbb bennem a társadalmi ügyek iránti fogékonyság, a bármit félvállról lerázó közömbösség vagy a bevált rutin álarcában megjelenő köpönyegforgatás iránti érzékenységem. Mert egyetlen politikai rendszernek sincs joga ahhoz, hogy a benne élők hétköznapjait elrontsa. Civilként a nagy feladvány számomra, hogy ezen a nagymácsédi kettős politikai gyilkosság óta húzódó abszurdumon, a hatalmon lévő Ottók, Biberachok határtalanul cinikus megnyilvánulásain ne húzzam fel magam, hanem véleményt alkossak a dolgokról, ha látom, hogy valaki a képembe és mások képébe hazudik! Egyszerűen zavar, hogy az elhivatottság és a szolgálat helyett lépten-nyomon veszélytelenül szövögeti hálóit a korrupt praktikákon élősködő, a pártok szekértáborainak vakhitében bízó mindennapos politika. Abban a hiszemben teszi ezt, hogy az emberek zsigereibe ivódott az alkalmazkodás kényszere. Napjainkban a Bánk bán a tragédia mélyén kilúgozódó igazságok révén villantja föl előttünk: milyen világban élünk.

Ez a „húsztizennyolcas” Bánk bán milyen színházi formanyelvet fog behozni a Komáromi Jókai Színház falai közé?

Eredeti stílusát és a hangulatát tekintve is másfajtát, mint amit a fajsúlyos történelmi drámákban a nézők nálunk is megszoktak. Tehát nem hangosan patetikus, nemzeti, kosztümjeiben zsinórdíszítéses, „nemzetmentő” előadás lesz a miénk. Ez a Bánk bán az emberekről szól. Az ő vívódásaikról és viszonyaikról, a politikának az életükre gyakorolt hatásairól. A kapzsiságról, a szerelemféltésről. A jellemhibákról, a legrondább bűnnek számító áruláshoz köthető erőszakról. Mert valóban az a legrosszabb, amikor valaki hátba támadja azt, aki bizalommal van/volt iránta.

Aligha véletlen hát, ha például Dante Isteni színjátékából szintén látjuk, hogy a jótevőjükkel szemben árulást elkövetőket maga Lucifer „rágcsálja” a pokol fenekén.

Ahogy talán azokat is, akiknek – Gertrudis királynőhöz hasonlóan – politikai cselekvéseik és egyéni tetteik erőterében csak a saját körük s érdekkötelékeik állnak. Hatalmuk birtokában és akár a nemzet méltóságát is feláldozva.

A színidirektort megillető kérdés: vajon korszakos jelentőségű színházi eseménynek szánod-e drámairodalmunk egyik legnagyobb alkotásának bemutatását Komáromban?

Ha egy magyar nyelven játszó társulat játékrendjére tűzi a Bánk bánt, akkor valószínűleg pont ezzel a fent említett szándékkal vagy hasonló intencióval teszi. Mi azonban nem színházunk megalakulása 65. évfordulóját protokollárisan „felköszöntő”, klasszikussá lett kegyeleti tárgyként döntöttünk a bemutatása mellett, hanem jelen idejű áthallásait és gondolatmeneteit hangsúlyozva akarjuk eljátszani. Úgy, hogy ez az előadás nyomot hagyjon a szakma és a közönségünk emlékezetében.

A Komáromi Jókai Színház jogelődje, a Magyar Területi Színház a társulat létrejöttének 35. évfordulóján, tehát 1988-ban is bemutatta a Bánk bánt.

Igen, és annak a díszbemutatónak két feledhetetlen színháztörténeti mozzanata volt. Az egyik: a társulat ezzel a premierrel nyitotta meg a komáromi játékszínnek saját otthont adó új épületét; a másik rendhagyó esemény pedig az volt, hogy a MATESZ a fennállása óta először használhatott forgószínpadot!

Gondolom, a 2018-as Bánk bán szintén kihasználja a „forgó” adta előnyöket.

De nem ettől, hanem főként a rendezői felfogástól és a darab színpadi hangulatától lesz eltérő a „bánkbánok” többnyire megszokott színtéri világától.

A neten olvasható beharangozó szerint a Bánk bán – történelmi kontextusa, vitathatatlan értékei mellett – a féltékenység tragédiája is. Korunkban, hogy az emberi kapcsolatok és a szexuális erkölcs dolgait is rugalmasabban kezeljük, annyira hatalmas botrány és tragédia, hogy Ottó – sőt, talán nem is ő, hanem a históriai forrásokra hagyatkozó legenda nyomán Berthold, Gertrudis öccse, az alig húszéves feslett életű kalocsai érsek – megejtette Bánk feleségét, Melindát? Ma is úgy látjuk, akkor most vége mindennek, vége a világnak?

A világnak persze akkoriban sem lett volna és ma sem lenne vége. Mostanság tényleg rugalmasabban kezeljük az efféle ügyeket, a mindennaposságuk is gyakoribb. De az ügy talán Bánk korában sem kerekedett volna akkora botránnyá, ha ő higgadtabban reagál. Mert különbség, hogy egy nő a saját akaratából „esik bűnbe”, vagy ha „hevítőport” szórva a poharába durva aljas módon elkábítják.

Ebben a kényes kérdésben eltér a színpadi Bánk és a civil Tóth Tibor véleménye?

Úgy hiszem, a 13. századi Bánk korában – bármi történt is – magánemberként és már tudomást szerezvén Ottó megbocsáthatatlan aljasságáról, másképpen viszonyulnék Melindához. Nem tagadnám meg a nejemet, a gyerekemet, és nem rohannék vakon a végzetem felé. Katona József tragédiájának szövetéből hozzám ezért a politikus Bánk áll közelebb, mert az őrá jellemző mániákus hazaszeretet, közösségi öntudat engem is erősen fűt. Ám hogy ezért gyilkolni is képes lennék-e, azt persze nem tudom...

Számodra miben aktuális ma Bánk kétszáz éve színpadra álmodott figurája?

A család, a becsület és a haza aspektusából.

Miklósi Péter