Több tesztet kapnak a magyar diákok

Pozsony |

<p>Futárok szállítják az alapiskolákba a kilencedikesek központi vizsgáztatására szolgáló tesztlapokat. Ezeket szerdán kell kitölteniük az alapiskolák végzőseinek a Tesztelés 9 keretében, mely tavaly váltotta fel az addig Monitor 9 „névre hallgató” felmérést. A kisebbségi iskolákban – ez nagyrészt a magyar tannyelvű intézményeket érinti – a szlovák alapiskolákkal szemben nem kettő, hanem három tesztet kell a diákoknak megírniuk. Eddig mindenütt csak matematikából és az iskola tanítási nyelvéből tesztelték a végzősöket, idén szlovákból is kötelező lesz a vizsga.</p>

Mivel a szlovák iskolákban az államnyelv egyben a tanítás nyelve is, ott továbbra is csak két tesztet íratnak. Az Állami Pedagógiai Intézet állítja, hogy a kisebbségi iskoláknak szánt teszteket az adott iskolatípus szlovák nyelvi követelményei alapján állították össze, azaz nem a szlovák iskoláknak szánt nyelvi teszteket töltetik ki a magyar végzősökkel. A feladatokkal holnapután, március 11-én kell megbirkózniuk a tanulóknak, a pótterminus időpontja március 16-a. Az oktatási tárca adatai szerint a tudásfelmérés 58 ezer diákot érint, közülük hozzávetőlegesen 3500magyariskolába jár.

A tesztlapokat – mint az elmúlt években is – futárokkal juttatják el az intézményekbe. A múltban ezzel a kézbesítési formával többször is meggyűlt a minisztérium baja: az érettségi vizsga kérdései és a kilencedikesek számára írt tesztfeladatok is idő előtt kikerültek, s az interneten hozzáférhettek a diákok. A tárca emiatt az írásbeli érettségi feladatlapjait már más módon forgalmazza: ezeket a középiskolai igazgatók a kerületi tanügyi hivatal által meghatározott helyen vehetik át.

A kilencedikesek tesztelésére szánt feladatlapokat ma kezdik kézbesíteni, kedden már minden iskolának meg kellene kapnia. A tesztelés viszont csak szerdán lesz. A szaktárca nem tart attól, hogy valahol idő előtt kibontanák a borítékokat. „Minden pillanatban áttekintésünk van, pontosan ki felel a borítékokért” – mondta Romana Kanovská, a tesztelésekért felelős minisztériumi intézet vezetője. Két évvel ezelőtt több iskolában korábban bontották fel a küldeményeket, ám a minisztérium végül nem büntette meg az érintett intézményeket, éspedig arra hivatkozva, hogy a kézbesítés során is megsérülhettek a borítékok. Pedig a küldemények átvételekor az igazgatók már akkor is aláírásukkal igazolták, hogy sértetlenül vették át a pakkokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?