Több száz járatot töröl a Ryanair

Ryanair

Közel 600 járatot töröl a Ryanair ma és holnap a kabinszemélyzet sztrájkja miatt. Az intézkedések nagyjából 50 ezer utast érintenek.

A sztrájk elsősorban a Portugáliába, Spanyolországba és Belgiumba tartó és onnan induló utasokat érinti, az ír légitársaság ezért járatai mintegy 12 százalékát kénytelen törölni. A személyzet elégedetlenségét elsősorban az alacsony fizetés és a nem megfelelő munkahelyi körülmények okozzák. Elmondásuk szerint még az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, a betegszabadságokat is csak nehezen tudják elintézni, ezért egy 34 pontból álló követelést fogalmaznak meg, melynek célja a munkakörülményeik javítása. Hasonló okok miatt kezdtek sztrájkba múlt héten a pilóták is. A Ryanair a sztrájkok ellenére is azt állítja, hogy a munkafeltételek alkalmasak, sok esetben még jobbak is, mint más légitársaságoknál, ezért felhívják a pilóták és a légiutas-kísérők figyelmét, hogy ha a sztrájkok sokáig elhúzódnak, az néhány dolgozó állásába is kerülhet. A légitársaság szerint a jogalap nélküli sztrájkkal a személyzet csak azt éri el, hogy több száz család nyaralását akadályozzák. Az érintetteket a cég e-mailben vagy SMS-ben értesíti a repülőjegyük törléséről, és két lehetőség közül választhatnak: vagy kérhetnek egy későbbi időpontra szóló repülőjegyet, vagy a cég visszatéríti a repülőjegyük árát.

A munkabeszüntetés a pozsonyi járatokat nem, viszont a budapestieket érinti. Szerdán, vagyis ma „csak” a Barcelonába tartó gépek nem indulnak, csütörtökön pedig mind a barcelonai, mind a brüsszeli járatpárok mellett megjelent a „törölve” felirat.

Az uniós jog alapján a légitársaság akkor is köteles segítséget nyújtani az utasoknak, ha sztrájk miatt törlik a járatot (étel, ital, szállás – ha kell, valamint transzfer a repülőtérről a szállodába és vissza), kártérítésre ez esetben nincs mód, igaz, volt már példa olyan bírósági döntésre, amely szerint a munkabeszüntetés nem rendkívüli, elháríthatatlan körülmény, ezért a légitársaságot kötelezte arra, hogy fizesse ki a 250, 400 vagy 600 eurós kompenzációt az utasoknak. (nar, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?