Több pénzt adnának a családoknak: indítja kampányát a Hlas

Hlas-családtámogatás

A Hlas az anyáknak kedvező intézkedések, a gyermek születésekor járó egyszeri támogatás emelésének, valamint a négy vagy több gyermeket nevelő dolgozó édesanyák személyi jövedelemadója eltörlésének javaslatát jelentette be. A nyilvánvalóan a párt választási kampányának részét képező javaslatok elfogadáshoz azonban szükség van a koalíció jóváhagyására.

„A Hlas olyan pártnak tartja magát, amelynek legfontosabb küldetése az emberek szolgálata és az, hogy a születéstől a méltó időskorig a lehető legjobb életfeltételeket biztosítsa számukra”

– hangsúlyozta a párt elnöke és belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok. Megerősítette, hogy a valódi és igazságos 13. nyugdíj garantálása továbbra is a párt egyik legfontosabb prioritása, ezért is volt a Hlas feltétele a kormánykoalícióhoz való csatlakozás előtt. 

„A Hlas garantálja a 13. nyugdíjat az időseknek és ebből a vállalásából semmilyen körülmények között nem enged”

– jelentette ki Matúš Šutaj Eštok.

A nyugdíjasok után a családok

A párt egy három intézkedésből álló családtámogatási csomagot is bemutatott. Ennek egyik eleme az első gyermek születésekor járó támogatás 1000 euróra emelése, a másik a négy vagy több gyermeket nevelő dolgozó édesanyák személyi jövedelemadójának eltörlése, a harmadik pedig egy családi kártya bevezetése, amely kedvezményeket biztosítana a gyermekneveléssel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra. A Hlas ezekkel az intézkedésekkel lépne fel Szlovákia komoly demográfiai problémái ellen. Matúš Šutaj Eštok hozzátette, a párt ezeket az intézkedéseket az állami költségvetésről szóló tárgyalások során is képviselni fogja. Ezek elfogadásához azonban szükség van a koalíció beleegyezésére. 

Erik Tomáš, a Hlas alelnöke, valamint munka-, szociális és családügyi miniszter az első gyermek születésekor járó támogatás emelésével kapcsolatban elmondta, ez a támogatás 2014 óta nem emelkedett, ezért úgy vélik, helyes, ha az állam nagyobb segítséget nyújt a fiatal családoknak a szülővé válás kezdetén. 

„Javasoljuk, hogy mentesüljenek a személyi jövedelemadó alól azok a dolgozó édesanyák, akik négy vagy annál több gyermeket neveltek fel. Szlovákiában ez mintegy 19 ezer nőt érintene, emellett a kedvezményt körülbelül 400 egyedülálló édesapára is kiterjesztenénk, akik ugyanazoknak a feltételeknek megfelelnek”

– tette hozzá a munkaügyi miniszter. 

Az intézkedés 2027-ben mintegy 45 millió eurót jelentene a költségvetésben, míg a születési támogatás emelése hozzávetőleg 6,9 millió euróba kerülne. Erik Tomáš hangsúlyozta, a családi kártya szerepel a kormány programnyilatkozatában, az előkészítése a tervek szerint halad. A cél az, hogy a közbeszerzési eljárás lezárását követően a családi kártya jövőre elinduljon és újabb konkrét segítséget nyújtson a szlovákiai családoknak.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?