Több mint tízezer hibás kérvény érkezett a munkahivatalokba

Milan Krajniak
Pozsony |

A munkaügyi hivatalok már megkezdték az anyagi támogatással kapcsolatos szerződések kiküldését a vállalkozóknak. A munkaügyi tárca közben arra figyelmeztet, hogy a beérkezett kérvények csaknem fele hibásan volt kitöltve.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök és Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter március végén ismertették a vállalkozók megsegítésére szánt gazdasági elsősegélyt, mellyel szerették volna csökkenteni a tömeges elbocsátásokat és csődöket.

Krajniak elmondta, hogy külön odafigyelnek azokra a vállalkozókra, akik nem tudtak átállni a „karantén-üzemmódra”, vagyis teljesen be kellett zárniuk. Őket az állam olyan formában segíti meg, hogy minden egyes alkalmazott után igényelhetik a dolgozó átlagbérének 80 százalékát (de alkalmazottanként legfeljebb 1100 eurót). Ezért cserébe viszont a munkáltatóknak garantálniuk kell a munkahelyek fenntartását, melyekért a pénzt igényelték. 

A másik csoportba azok a vállalkozók tartoznak, akik ugyan tudnak működni a járványhelyzet idején is, de jelentős bevételkiesést könyvelnek el. Őket az állam úgy segíti, hogy a veszteségükhöz mérten küld nekik pénzt az alkalmazottak bérének kiegészítésére. Akik áprilisban több mint 20 százalékos kiesést könyvelnek el, az állam 180 euróval száll be az alkalmazottak bérének kifizetésébe. Több mint 40 százalékos kiesés esetén ez az összeg alkalmazottakként 300 euró, 60 százalék feletti kiesésnél 420 euró, 80 százalék felett pedig 540 euró.

A kérvényeket április 6-tól lehetett küldeni a regionális munkaügyi hivatalokba. Krajniak elmondta, hogy több tízezer kérvényre számítanak, ezért nem tudják megoldani, hogy gyorsan mindenkit ellenőrizzenek. A kérvényezőknek egy becsületbeli nyilatkozatot kellett aláírniuk, hogy az általuk feltüntetett összegek valódiak. A munkaügyi miniszter szerint már csak azért sem érdemes trükközni, mert a támogatást igénylőket utólag ellenőrizni fogják, és ha hamis adatokat adtak meg, komoly büntetésekre számíthatnak. Hozzátette: a támogatásokat április 15-től kezdik kifizetni a vállalkozóknak.

Rengeteg a hibás kérvény

Veronika Husárová, a munkaügyi tárca szóvivője megkeresésünkre közölte a támogatással kapcsolatos legfrissebb adatokat. Április 15-ig összesen 22 524 kérvény érkezett a speciálisan erre kialakított e-mail-címre, viszont ezeknek csaknem fele hibásan volt kitöltve. A tárca tájékoztatása szerint a többi kérvényező komoly hibákat követett el a kitöltéskor.

„Ezúton szeretném figyelmeztetni a kérvényezőket, hogy minden egyes dokumentumot figyelmesen olvassanak el a www.pomahameludom.sk honlapon”

– jelentette ki Krajniak.

Ha a vállalkozó a szükséges útmutató átolvasása után sem biztos a dolgában, akkor felhívhatja a +421 2 2211 5656-os telefonszámot, ahol a munkanapok alatt reggel 6 és este 10 óra között felteheti a kérvénnyel kapcsolatos kérdését.

Hogyan tovább?

Azoknak sem kell elkeseredniük, akik hibásan töltötték ki a dokumentumokat, hiszen a munkaügyi hivatalok figyelmeztetik a kérvényezőket, hol követték el a hibát, esetleg mi hiányzik még a támogatáshoz.

Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a helyesen kitöltött kérvények nagyban meggyorsíthatják a támogatások kiküldését, ezért mindenkinek érdemes aprólékosan áttanulmányozni a tájékoztatót. Akik már elsőre is helyesen töltötték ki a papírokat, a munkaügyi hivataloktól a következő napokban megkapják a támogatásról szóló szerződést, vagy elektronikus formában, vagy pedig postán keresztül. Utóbbi esetben a vállalkozóknak alá kell írniuk a szerződést, és vissza kell küldeniük a munkaügyi hivatalba. Akik pedig e-mailben kapják meg a szerződést, azoknak szigorúan a pomahameludom.sk weboldal útmutatója szerint kell eljárniuk.

Néhány esetben az is előfordulhat, hogy a kifizetés meggyorsítása érdekében a vállalkozót személyesen hívják be aláírni a szerződést a munkaügyi hivatalba, de természetesen ekkor be kell tartani a legszigorúbb higiéniai feltételeket. 

Veronika Husárová még hozzátette, hogy az adatok folyamatosan feldolgozás alatt állnak, és a közeljövőben újabb statisztikákat tesznek közzé a kérvényekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?