Több mint 720 ezer tanuló tér vissza hétfőn az iskolába

iskola k

A 2023/2024-es tanév elején, hétfőn több mint 720 ezer tanuló tér vissza az iskolába. Daniel Bútora oktatási miniszter a berezói (Brezová pod Bradlom) és a zólyomi alapiskolában nyitja meg az új tanévet – tájékoztatott az oktatási minisztérium kommunikációs és marketingosztálya.

„Nyáron arra kértem a kormány több tagját, hogy szeptember 4-én fejezzék ki a pedagógusok iránti megbecsülésüket és tiszteletüket azzal, hogy nemcsak az oktatási miniszter, hanem más tárcavezetők is elmennek az alap- és középiskolákba a tanévnyitón, és örülök, hogy a kollégák készségesen és megértéssel reagáltak. Ez szimbolikus gesztus, de néha tényleg szükség van ilyen köszönetnyilvánításra” – mondta Bútora.

Országszerte mintegy 507 ezer alapiskolás és 215 ezer középiskolás kezdi meg a tanévet. 60 058 kiselsős lesz az alapiskolákban. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint az új tanévben fokozatosan új intézkedéseket vezetnek be, például a hiányzások igazolásában, és a diétás étkeztetésre vonatkozó előírások is módosulnak. A kiválasztott alapiskolákban megkezdődik az oktatási reform.

„Szeptembertől 39 alapiskola első évfolyamától fokozatosan bevezetik az új állami oktatási programot (ŠVP). Az új tanterv célja az új oktatási tartalmak, új módszerek és tanítási formák alkalmazása, valamint a támogató és motiváló iskolai légkör megteremtése is minden évfolyamban” – közölte a tárca. Az alapiskola alsó és felső tagozatán változatlan marad az oktatás felosztása, ahogyan a kilenc évfolyam is.

További 16 új regionális pedagógiai központot (RCPU) hoznak létre. Ezek elsődleges célja, hogy segítsenek a tanítóknak átállni az oktatási reform bevezetését követő új oktatási formára. A központok létrehozását és működtetését a helyreállítási terv keretéből finanszírozzák. Szeptembertől fokozatosan megkezdődik a támogató intézkedések rendszerének bevezetése is, amelynek célja a befogadás elősegítése, az esetleges szegregáció kockázatának csökkentése, illetve a testi és lelki egészség megőrzése, a kockázatos viselkedés megelőzése.

Új szabályok lépnek életbe az iskolai hiányzás igazolásával kapcsolatban is. Mostantól az alap- és középiskolások hiányzása öt egymást követő tanítási napra igazolható. A óvodás gyerekeknél ez az időszak mostantól hét egymást követő tanítási nap. A nem kötelező óvodai nevelésben részesülő gyerekekre vonatkozóan az oktatási törvény nem határoz meg új határidőt.

Az iskolai étkeztetés területén is változások lesznek, a minisztérium új előírásokat adott ki a diétás ételekre vonatkozóan, az iskolai étkezdékben azoknak a gyerekeknek is főzni fognak, akik speciális étrend szerint étkeznek. Erre nem kötelezi törvény az iskolai étkezdéket, de a minisztérium igyekszik megadni ehhez a szükséges segítséget, és népszerűsíteni az egészséges étkezés szükségességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?