Közélet

Több mint 4000 szlovák állampolgár hazatelepülését segítette a külügy

Pozsony | Szerdáig több mint 4000 szlovák állampolgár hazatelepülését segítette a külügyminisztérium – tájékoztatta a sajtót Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt).
TASR

2020. április 8. 17:06

Ivan Korčok
- TASR-felvétel

Korčok elmondta, a külügyminisztérium további közel 6000 kérvényt regisztrál. A tárca azon dolgozik, hogy identifikálja azokat, akik haza szeretnének térni. Hozzátette, a 6000-es szám csak megközelítőleges, mivel több olyan eset is van, hogy az emberek kitöltik ugyan az űrlapot, aztán mégsem jelentkeznek a minisztériumnál.

Korčok arról is beszélt, milyen okokból kérvényezik a külföldön élők a hazatelepítésüket. „Fontos, hogy a külföldön élők mérlegeljék, jönni akarnak-e, vagy kénytelenek-e jönni – mondta Korčok. Hozzátette, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ha lefoglal egy helyet a buszon vagy a repülőgépen, aztán mégsem utazik, olyan elől veszi el a lehetőséget, akinek valóban haza kellene utaznia.

A legtöbben az Egyesült Királyságból kérték a hazatelepítésüket. „Érthető, mert nagyon sok szlovák állampolgár él ott” – mondta Korčok, és hozzátette, sokan vannak még az Egyesült Államokban és Svájcban is.

A miniszter kérte a külföldön élőket, vegyék fontolóra azt is, hogy menetrendszerű járattal utazzanak haza. „Még mindig lehet jegyet venni ezekre a járatokra. Számos olyan eset is van, hogy lenne lehetőség menetrendszerű járattal Szlovákiába visszautazni, de az emberek nem használják ki ezt a lehetőséget” – zárta Korčok.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
klus

Kettős állampolgárság: semmi változás?

koronavírus bevásárlás
Frissítve

Matovič további engedményeket jelentett be

Storck sajtó

Storck: „A szurkolókkal együtt akarom ünnepelni a kupagyőzelmet”

kézmosás szappan

Koronavírus - A hagyományos szappan vagy az alkoholos gél a jobb?

Igor Matovič

Matovič trianoni megemlékezésre hívta a szlovákiai magyarokat

Komárom

Újra iskolapadban az Eötvös sulisok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.