Több mint kétezer orvos mondhat fel az egészségügy kétségbeejtő állapota miatt

covid

Az egyetemi és körzeti kórházak 2 511 orvosa írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint készek felmondani a szolgálatukból!

Több mint 2 500 orvos mondhat fel az egészségügyben uralkodó állapotok miatt, és ezt meg is teszik, ha nem javul a helyzet.

„A kórházi orvosok túlnyomó többsége nem lát okot arra, hogy önként vállalja a túlórát, mert nem az orvosok, hanem a rendszer hagyta cserben a betegeket” – jelentette ki Peter Visolajský, az orvos szakszervezet (LOZ) elnöke.

Visolajský szerint a túlórázás jelenleg az egészségügy működésének alapja, de nehezebben fogadják el annak szétesését és a páciensek romló körülményeit, mikor nem látnak a helyzet megoldását célzó lépéseket a kormány részéről.

„A kormánynak és a minisztériumnak nem mi szabunk időkorlátot, hanem egy olyan rendszer, ami nem működik tovább. Köztudott volt, hogy újabb járványhullám érkezik, és hogy az ápolók és orvosok elhagyják a kórházakat. Mit tett az állam annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg?” – zárta Visolajský.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?