Több mint 1,3 millió eurót költenek Bugárék a kampányra

Pozsony |

<div>A Híd 1,3 millió eurót meghaladó összeget készül költeni a kampányra - jelentette be a párt kampányfőnöke, Solymos László, hozzátéve: az összegbe nem számolták bele az egyes jelöltek egyéni kampányára fordított pénzt, így a végösszegről még nem tud nyilatkozni.</div><div>&nbsp;</div>

Az egyes pártok a vonatkozó jogszabály értelmében maximálisan 3 millió eurót fordíthatnak kampánycélokra. A kiadásokat egy nyilvános számlán kell közzétenniük. Lucia Žitňanská, a Híd alelenöke ezzel kapcsolatban elmondta: a párt még azelőtt létrehozta ezt a számlát, hogy kitűzték volna a választások időpontját és hivatalosan kezdetét vette volna a kampány. A Híd választási jelöltlistáját tegnap hagyta jóvá a párt legfelsőbb döntéshozó szerve. A listát Bugár vezeti, a második helyen Lucia Žitňanská, a harmadik helyen pedig Sólymos László lesz. A parlamenti választásokra 2016. március 5-én kerül sor. Az egyes pártok december 6-ig adhatják le jelöltlistáikat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?