Több ezren tiltakoztak Pozsonyban a Fico-kormány politikája ellen

tiltakozas pozsony

Több ezer ember vonult utcára csütörtök este Pozsonyban a Robert Fico (Smer) vezette balközép kormány tervezett intézkedései elleni tiltakozásul.

Az ellenzék által szervezett tüntetés résztvevői az ellen tiltakoztak leginkább, hogy a kormány a Speciális Ügyészség (ÚŠP) felszámolását tervezi, amelynek feladata a szervezett bűnözés és a politikai bűncselekmények ügyében eljárni.

A kormány szerdán jelentette be, hogy megszünteti az ÚŠP-t, arra hivatkozva, hogy szerinte a szervezet „átpolitizálódott”. Az ellenzék szerint arról van szó, hogy a kormány el szeretné tussolni a magas szintű korrupciós ügyeket, amelyek a 2020 előtti Fico-kormányok idejére nyúlnak vissza. A javaslatot az államfő is bírálta.

Az ÚŠP feladata eredetileg a szervezett bűnözés elleni fellépés, és a magas szintű korrupció kivizsgálása. 2020-as hatalomra kerülése után a mostani ellenzék szintén vitatott jogszabály-módosítások révén váltotta le az ÚŠP vezetését, amelynek élére egy olyan politikus került, aki korábban Fico házánál tartott tüntetéseket. Őt Fico és pártja azzal vádolta meg, hogy arra használja az ÚŠP-t, hogy megsemmisítse az Smert, amely akkor ellenzékben politizált.

A szlovák főügyészség álláspontja szerint az ÚŠP felszámolása összhangban áll az alkotmánnyal. A miniszterelnök az Európai Bizottságot is előre tájékoztatta a különleges vádhatóság megszüntetésének tervéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?