Több ezer tanár vonul ma utcára, magasabb fizetést követelnek

A parlamentben bíznak a tanárok és a nővérek

A pedagógusok, valamint az iskolai dolgozók 10 százalékos béremelést követelnek a mai demonstráción. Elmondásuk szerint ha a körülmények nem javulnak az oktatási intézményekben, annak a gyerekek fogják megfizetni az árát.

A tanárok, valamint szakácsok, gondnokok, egyetemi tanárok és iskolapszichológusok az ország minden részéből eljönnek a tüntetésre, hogy kifejezzék régóta tartó elégedetlenségüket.

Szerdán mintegy tízezer iskolai dolgozó érkezik a Pozsonyban meghirdetett demonstrációra, az érintett oktatási intézmények többségében igazgatói szünetet rendeltek el.

Amennyiben a tanárok munkakörülményei nem javulnak, az oktatás minősége is csökkenhet, várhatóan jövőre 3500 pedagógus hiányozhat majd a rendszerből.

Hetek óta zajlanak a tárgyalások a béremelésről, ám a pénzügyi és az oktatási miniszter közötti konfliktus miatt nem tudnak a dolgok előrehaladni.

Igor Matovič (OĽaNO) a dohányra, az alkoholra és a szerencsejátékokra kivetett magasabb adókból fedezné a fizetésemelést, a koalíciós partner SaS, illetve az oktatási tárcavezető, Branislav Gröhling (SaS) azonban ellenzi az ötletet.

A tiltakozás délután fél háromkor kezdődik az SNP téren, ahol egyórás programot terveznek, ezt követően a tanárok a parlament épülete elé vonulnak.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?