Több ezer eurót kínálnak az egészségügyi dolgozóknak, mégsem hajlandóak maradni

A tervezett ütemben épül az egyetemi kórház új betegfelvételi pavilonja

A Pozsonyi Egyetemi Kórházat (UNB) az orvosok tömeges felmondásán kívül az egészségügyi személyzet hiánya is sújtja.

A tüdőgyógyászati klinika főnővére, Zuzana Varjasiová szerint a nemrégiben bejelentett, több ezer eurós stabilizációs juttatások motiválhatják az egészségügyi dolgozókat, hogy a kórházban maradjanak.

Nehéz időszakon vagyunk túl, ahol sok munka folyt, sok alkalmazott hagyta el a rendszert, legyen szó nyugdíjba vonulásról vagy külföldre távozásról. Úgy gondolom, hogy ez egy lehetséges eszköz lenne arra, hogy nálunk maradjanak

– tette hozzá.

A több ezer eurós támogatást a személyzet megtartására szánják. A vezetőség évi 20 ezer eurós pluszt szeretne felajánlani az ápolóknak és szülésznőknek, 10 ezer eurós bónusz pedig a mentősöknek járna.

Hiába azonban bármilyen támogatás, a Pozsonyi Egyetemi Kórházban ugyanis eddig 508 orvos adta be a felmondását, ami a sebészeti beavatkozások és műtétek törlését vonhatja maga után, és a nővérek jövője is kérdéses.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?