Tíz évig nem jöhet Szlovákiába a kitoloncolt csecsen férfi

Kassa |

<p>A kassai Korzár regionális lap informaciói szerint az Oroszországban terrorizmussal vádolt csecsen férfit, Hamzat S.-t az idegenrendészet Svédországba toloncolja ki, ahol menedékjoggal rendelkezik. &nbsp;</p>

A ferfit ezen kívül tíz évre kitiltotják Szlovákia területéről, a kitoloncolásig pedig rendőrségi őrizetben tartják. Iveta Rajtáková, a férfi ügyvédje elmondta: az indoklás szerint Hamzat S. komoly veszélyt jelent az ország biztonságára.  A csecsen férfit, aki Svédországban menedékjogot kapott, a szlovák rendőrség 2015 januárjában fogta el a felsőnémeti határátkelőhelyen eleget téve az orosz hatósagok által kiadott nemzetközi elfogatóparancsnak.   A Legfelsőbb Bíróság szerdán semmissé nyilvánította a Kassai Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely a csecsen férfi Oroszországnak való kiadatása mellett döntött.   Hamzat S. tagadja az ellene Oroszországban felhozott vádakat, és azt is, hogy bármi köze lett volna a 2004 augusztusában elkövetett grozniji terrortámadáshoz. Úgy gondolja, a Moszkva által követelt kiadatásának politikai okai vannak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?