Tíz éve történt a hejcei légi katasztrófa

Hejce |

<p>A baleset helyszínén kedden megemlékezést tartottak, Andrej Kiska és Áder János is lerótta kegyeletét.</p>

A tíz évvel ezelőtt lezuhant szlovák An–24-es csapatszállító repülőgép negyvenkét áldozatára emlékeztek tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen felállított emlékműnél, illetve a tragédia helyszínén, a Borsó-hegy tetején. Andrej Kiska köztársasági elnök azt mondta, a tragédiában elhunyt katonák azok közé az emberek közé tartoztak, akik sokszor az egyéni boldogságuk rovására teljesítették katonai szolgálatukat. „Kétségkívül megérdemlik elismerésünket és tiszteletünket. Ezek a szerencsétlenül járt emberek sajnos idő előtt mentek el. Azt követően, hogy otthonuktól távol véghezvitték békefenntartó küldetésüket, új érzésekkel telve, és boldogan indultak haza. Alig várták, hogy újra láthassák szeretteiket, feleségüket, gyerekeiket, de sajnos ezt már sohasem élhették meg” – mondta beszédében Andrej Kiska.

A tegnapi megemlékezés a falu községi hivatala előtt kezdődött, ahonnan egy legalább ötven magyar és szlovák honvédelmi és katasztrófavédelmi terepjáróból álló konvoj indult a Borsó-hegy csúcsúra, ahol Andrej Kiska Áder Jánossal, Magyarország köztársasági elnökével együtt rótta le tiszteletét a tragédia helyszínén állított emlékhelyen. Martin Glváč védelmi miniszter, valamint Martin Farkaš, a hejcei tragédia egyetlen túlélője is részt vett a megemlékezésen. „Az élet nagyon kegyetlen. Számomra ezzel a tragikus balesettel mutatta meg igazi arcát. A tragédia óta született egy kislányom, és rengeteg más szépet és jót is megéltem, de a bajtársaimnak mindez nem adatott meg” – mondta lapunknak Martin Farkaš.

A megemlékezés után szentmisét tartottak a település római katolikus templomában, az áldozatok hozzátartozóinak egy része pedig a hegy tetejére indult, hogy emlékezhessenek a katasztrófában elhunyt szeretteikre.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke szerint a két ország határán történt tragédia még jobban megerősítette a nemzetek közti kapcsolatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?