Titkosítanák a pártpreferenciákat

2,2 millió a választási bizottsági tagoknak
Pozsony |

A parlament az elkövetkező napokban dönt a Smer és a Híd képviselőinek javaslatáról, miszerint a választások előtt 50 nappal tilos lenne közzétenni a pártok preferenciáival kapcsolatos felmérések eredményeit.

A jelenlegi törvények szerint a választás előtt 14 nappal tilos a pártok preferenciáira vonatkozó közvélemény-kutatások eredményeit közzétenni. Robert Fico (Smer) és Andrej Danko (SNS) azonban nemrégiben felszólalt a választási törvény ellen. Az SNS elnöke 30 napos moratóriumról beszélt, Fico pedig egyenesen 60 napról.

„Én nyugodtan kitolnám akár 60 napra is. A felmérésekkel való manipulálás szabad szemmel is látható. Ha végül 30 napról születik egyezség a koalícióban, akkor a Smer frakciója biztosan támogatni fogja”

– magyarázta Fico.

A parlamentbe azonban végül egy olyan javaslat került, mely 50 napra bővítené a határidőt. A módosítást Tibor Glenda, Stanislav Kmec (mindketten Smer) és Jakab Elemér (Híd) javasolta, az elkövetkező napokban szavaznak róla a parlamenti képviselők.

A szociológusok úgy vélik, hogy ezzel a törvénnyel megsértenék a választók szabad tájékozódáshoz való alkotmányos jogát.

„Már a mostani, 14 napos időszak is nagy- mértékben gátolja, hogy a kampány kicsúcsosodásakor és a legfontosabb politikai viták időszakában közzétehessük az emberek választókedvének változását”

– olvasható a Szlovák Közvélemény-kutató Intézetek Egyesületének (SAVA) közleményében.

Jakab Elemér kijelentette: nem hozza túlságosan lázba, hogy a szociológusok tiltakoznak a törvény ellen.

„A drogosok szerint az sem demokratikus, hogy a kemény drogok be vannak tiltva”

– reagált a Híd képviselője. Hozzátette: más problémák is vannak a társadalomban, melyekre ha megoldás születik, akkor az nem mindenkinek tetszik. Példaként a minimálbért és egészségügyi reformokat említette.

Jakab ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás nem gátolná a közvélemény-kutató intézetek munkáját.

„Leszögezném, hogy nincs betiltva a felmérések készítése a választás előtt. Bárki rendelhet felmérést, csak nem hozhatja nyilvánosságra az eredményeket. Az intézetek munkája ezzel nincs megnehezítve”

– mondta lapunknak a Híd képviselője.

Máshol nem is tiltják

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) rámutatott, hogy a szomszédos országokban jóval kevesebb ideig tiltják a felmérések közzétételét, mint nálunk. Csehországban 3 napos moratórium van érvényben, Magyarországon 2, Lengyelországban 1, sőt néhány országban – például Hollandiában, Svédországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában – egyáltalán nincs is moratórium. Európában Szlovákián kívül mindössze csak Olaszországban (14 nap) és Montenegróban (15 nap) van hosszabb moratórium, mint egy hét. 

Jakab: Ez nem szigorú

Jakab az 50 napos moratórium bevezetését ennek ellenére sem tartja szigorúnak. Elmondása szerint a módosításra azért van szükség, mert a választás előtt sokszor nem hiteles felmérések jelennek meg, melyek nagymértékben befolyásolhatják a választás eredményeit.

„A választások közeledtével egyre hajmeresztőbb közvélemény-kutatások jelennek meg. Tudományosnak beállítva gyakran olyan hamis feltételezéseket közölnek, amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, és ez már nem-egyszer előfordult. Tisztelet a kivételnek, én nem azt mondom, hogy minden közvélemény-kutató intézet hazudik, vagy csal. Sőt, azt sem állítom, hogy bármelyik intézet rosszindulatból hoz félrevezető eredményeket, egyszerűen csak meg akarnak felelni a megrendelőnek”

– mondta Jakab.  

A politikusok láthatják

A módosító javaslat indoklásában a képviselők viszont elismerik, hogy a pártok ennek ellenére is készítenek majd saját felméréséket. „Úgy véljük, hogy ezzel nem sértjük a választók szabad tájékozódási jogát, hanem éppen megvédjük őket a félrevezető információktól. Azt viszont be kell ismerni, maguk a pártok sem bíznak a közzétett közvélemény-kutatásokban, és saját költségükre készítenek felméréseket, melyek segítségével hatékonyabban működtethetik a választási kampányukat” – olvasható az indoklásban.

Felbillen az egyensúly

Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató intézmény vezetője hangsúlyozta: a szociológusok nem a saját megélhetésük miatt aggódnak, hiszen felméréseket az 50 napos moratórium ideje alatt is készíthetnek.

„Az emberek szabad tájékozódása miatt aggódom. Talán naiv vagyok, hogy a demokratikus értékek felől közelítem meg a problémát, de azt mindenképpen el kell mondani, hogy a választásokkal kapcsolatos tájékozottság szempontjából felbillen az egyensúly, mégpedig a politikai pártok irányába”

– mondta Slosiarik. 

A Szlovák Közvélemény-kutató Intézetek Egyesülete (SAVA) a jelenlegi javaslat helyett olyan törvénymódosítást szorgalmaz, melynek eredményeként egy független és objektív ellenőrző mechanizmust hoznának létre a felmérések módszertani kérdéseinek tisztázására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?