Tiltakoznak a terv ellen a mozgáskorlátozottak

Pozsony. Tiltakoznak a szociális segélyről szóló törvény módosítása ellen a mozgáskorlátozottak társadalmi szervezetei: arra kérik a parlamenti képviselőket, hogy az új tervezetet jelenlegi formájában ne fogadják el.

Pozsony. Tiltakoznak a szociális segélyről szóló törvény módosítása ellen a mozgáskorlátozottak társadalmi szervezetei: arra kérik a parlamenti képviselőket, hogy az új tervezetet jelenlegi formájában ne fogadják el. Ellenkező esetben ugyanis kevesebb anyagi támogatást kapnának a rászoruló mozgáskorlátozottak és rokkantnyugdíjasok. Szerintük a rendszer hibája, hogy juttatásaik a szociális járulékok rovatban szerepel a költségvetésben, az illetékes minisztérium pedig már bejelentette, hogy az erre szánt pénzt csökkenteni fogják. „Ez visszalépés lenne: az új törvény elmélyítené a szakadékot az egészségesek és a mozgáskorlátozottak között” – áll tegnapi állásfoglalásukban.

Ľudovít Kaník munka-, családügyi és szociális miniszter azonban arra hivatkozik, hogy a törvény előterjesztése előtt tárgyalt az érintettekkel. „Nem csökkennek radikálisan a juttatások, csak az odaítélésükhöz szükséges feltételeket vesszük szigorúbban” – fogalmazott Kaník. Leszögezte: „Az államnak nem szükséges annyira támogatni azokat, akik bár mozgáskorlátozottak, munkájuk vagy vagyonuk segítségével mégis el tudják tartani magukat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?