Tiltakozás Rozsnyón

Rozsnyó. Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett egy helybeli vállalkozó az önkormányzat hulladékgazdálkodással kapcsolatos rendelete ellen. A kezdeményező, Gresa Iveta a lakossági hulladék gyűjtéséért, szállításáért és ártalmatlanításáért megszabott árat kifogásolja.

A vállalkozó véleménye szerint a városban 2002. január 1-től több mint száz százalékos emelés következett be e téren. Míg családja tavaly 720 koronát fizetett a szemételhordásért, vállalkozóként pedig 2800 koronát fizetett, családja idén már 1500 korona szemétdíjat fizet, vállalkozóként pedig minden alkalmazott után évi 1200 korona körüli illetéket kénytelen kiadni. A városi rendelet a kis- és középvállalkozókat sújtja a legnagyobb mértékben, mivel az alkalmazottakért fizetendő díj nagysága a dolgozók számának is függvénye. Az éves összeg 1-3 alkalmazott esetében 1200 koronára, 4-20 dolgozónál 840, 21-50 munkásnál 720, 51 fe-letti létszámnál pedig 600 koronára rúg fejenként. Az önkormányzatot azonban hidegen hagyja, hogy a 34 százalékos munkanélküliséggel küzdő járás központjában éppen a kis cégek foglalkoztatják a legtöbb embert, mondta Gresa Iveta.

„A városházán azzal indokolták a nagyarányú emelést, hogy a város ebből fogja fedezni néhány év múlva a szeméttelep bezárásával járó munkákat, s abból létesít majd új hulladéklerakatot is” – mondta Gresa Iveta, aki felháborítónak tartja, hogy a város a polgárokra akar áthárítani minden hulladékgazdálkodással kapcsolatos terhet. „Ha a kultúrház befejezésére lehetett tízmilliós kölcsönöket felvenni, a szemétdombra miért nem lehet? Nem értem, a képviselők miért nem kérdezték meg a polgárok véleményét is a szemétdíjról szóló határozat megszavazása előtt” – vélekedett Gresa Iveta .A petíciót tegnapig mintegy 360 rozsnyói lakos írta alá.

„Az önkormányzat minden polgárok által megfogalmazott kérést és javaslatot megtárgyal, ezt is meg fogja, ha eljut hozzánk” – mondta František Kardoš, Rozsnyó polgármestere. (trik)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?