Tévében sorsolhatják a számlalottót

Pozsony |

<p>A Nemzeti Számlalottóba a tavaly szeptemberi beindítása óta 39,4 millió blokkot regisztráltak &ndash; nyilatkozta Ladislav Kriška, a Tipos állami szerencsejáték társaság vezetője.</p>

A játékban részt vevőknek eddig együttesen 197 ezer euró nyereményt fizettek ki és 13 Kia Cee’d gépkocsi is gazdára talált. „A számlalottó minden eddigi reményeinket túlszárnyalta” – mondta Kriška, aki szerint a Nemzeti Számlalottó fő célja az, hogy minél több ember kérjen számlát az üzletekben. Kriška erről konkrét számokkal ezúttal nem szolgált, a pénzügyminisztérium tavaly év végi jelentése szerint azonban többek között a számlalottónak is köszönhető, hogy a korábbi előrejelzésekhez képest a tavalyi adó- és járulékbevételek 154 millió euróval nagyobbak voltak. Radko Kuruc, a pénzügyminiszter tanácsadója szerint elsősorban a kisebb cégek és üzletek esetében javult a számlaadási morál, a több számla pedig több adót eredményezett. Az eddigi sikerre alapozva a Tipos idén a számlalottó esetében is szeretné bevezetni a televíziós sorsolásokat, erről már meg is egyeztek az egyik kereskedelmi televízióval. Növelik a szerencsejátékban részt vevő üzleti partnerek körét is, idén így már több nagyobb üzletlánc üzleteiben is regisztráltathatják a számlákat a szerencsejátékban résztvevők. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?