Tetemrehívás: Hrušovský fejét követelik

Pozsony |

<p>Pavol Hrušovský, a Népi Platform sikertelen köztársaságielnök-jelöltje felajánlott pártjának, a Kereszténydemokrata Mozgalomnak, hogy frakcióvezetőként bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen.&nbsp;</p>

A SITA hírügynökség információi szerint azt is hozzátette, tudja, hogy ez hogyan fog végződni. A KDH parlamenti frakciójának tagjai ezt keveslik. Az egyik, neve elhallgatását kérő képviselő szerint egyértelműen le kellene mondani tisztségéről. Egy másik képviselő szerint Hrušovskýnak be kellene jelenteni, hogy többet már nem indul a parlamenti választásokon. „Ennek a bejelentésnek mihamarabb meg kell történni. De azokat is felelősségre kell vonni, akik rábeszélték őt az indulásra” – mondta egy másik, névtelenül nyilatkozó képviselő. Michal Horský politológus szerint az állampolgárok azt várják, hogy a Népi Platform vezetői levonják a politikai tanulságot, és vállalják a felelősséget a választási buktáért. „Ebből Hrušovskýnak is ki kell vennie a részét, és lemondani a fontosabb tisztségeiről” – vélekedett a politológus. A KDH, az SDKÚ és a Híd által támogatott jelölt a szombati első fordulóban 63 298 szavazatot kapott, ami az összes leadott voks 3,33 százaléka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?