Tesztelték az ideiglenes parlamentet, az ülés viszont elmaradt

lova
Pozsony |

A parlament nem volt határozatképes, így többszöri próbálkozás után sem sikerült megnyitni a Smer által kezdeményezett rendkívüli ülést, mely célja egy határozat elfogadása az önkormányzatoknak ígért energiatámogatás kifizetéséről. Az utolsó nekifutásra szombat délelőtt kerül sor.

A rendkívüli parlamenti ülést a Smer kezdeményezésére Boris Kollár (Sme rodina) házelnök július 21-re hívta össze, az egyetlen napirendi pont egy határozati javaslat elfogadása volt a megemelkedett energiaárakkal kapcsolatos kompenzációs intézkedésekről. Az ülésre kivételesen a pozsonyi vár téli lovardájának termében kerül sor, a parlament főépületében használt üléstermet ugyanis éppen felújítják. Technikai okok miatt döcögve indult ugyan az ülés, de nem az ideiglenes szavazóberendezés miatt hiúsult meg a tárgyalás. Mindössze 57 képviselő jelentkezett be, a második próbálkozásnál pedig 60-an voltak a teremben, tehát a parlament nem volt határozatképes – az ülés megnyitásához legalább 76 törvényhozónak kellett volna megjelennie az improvizált plénumban. Kollár a két sikertelen próbálkozás után másnapra halasztotta a dolgot, így a képviselők a szombaton újra találkoznak.

Ódor Lajos miniszterelnök szerdán tárgyalt a Szlovákiai Falvak és Városok (ZMOS) és az SK8 képviselőivel, a találkozó után megismételte, a kormánynak augusztus közepéig időre van szüksége, de minden megtesz azért, hogy az önkormányzatoknak ígért 108 millió eurós csomag eljusson a falvakba és városokba. Az önkormányzatok képviselői kijelentették, várnak augusztus 15-ig, ha azonban a kormány végül nem fizeti ki a pénzt, további lépéseket tesznek az ígért összes megszerzése érdekében. „Nem nyitották meg a rendkívüli ülést. Bízom benne, hogy a kormányfő betartja a szavát és határozat nélkül is mindent megtesz az önkormányzatok megsegítéséért” – jelentette ki Jozef Viskupič, az SK8 elnöke.

Robert Fico, a Smer elnöke hangsúlyozta, az önkormányzatok a múltban mindig felelősségteljesen viselkedtek, s az államnak kötelessége ugyanezt tenni velük szemben most, amikor bajban vannak. Leszögezte, pártja a szombati ülésen is részt vesz, valamint kritikával illette azokat a képviselőket, akik jelen voltak, de nem jelentkeztek be a jelenléti szavazásnál. Peter Pellegrini (Hlas) szintén az önkormányzatok fontos szerepéről beszélt mondván, jól működő önkormányzatok nélkül nem lehet erős államot építeni.

Kollár megjegyezte, támogatja az önkormányzatok kompenzációját, s nem tartja helyénvalónak, hogy több párt azért bojkottálja az ülést, mert a Smer kezdeményezte azt. Úgy véli, nem a beterjesztő a fontos, hanem a határozat tartalma. Ódor Lajos kormányának döntését, mely szerint várnak augusztus közepéig tiszteletben tartja, Eduard Hegert azonban bírálta, amiért támogatást ígért az önkormányzatoknak, az ülés megnyitását azonban már nem támogatta. „Nekem sem tetszik, hogy a Smer terjesztette elő. Jobban örültem volna, ha az OĽaNO vagy a Demokraták terjesztették volna be” – mondta. Meggyőződése, hogy pártoknak ebben az esetben nem szabad politizálniuk, mert ha az önkormányzatok nem kapják meg a pénzt, azt a polgárok fogják megfizetni megemelt adók formájában. Heger azzal érvelt, a rendkívüli ülés felesleges, káoszt teremt, s Ficóék az állam pénzét pazarolva kampányolnak. A Demokraták elnöke a „felesleges határozatok mesterének” nevezte Ficót, aki szerinte kampánytémát csinált a kompenzálás kérdéséből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?