Testre szabott pályázat az iskolákban

Pozsony |

<p>Az internetszolgáltatók is bírálják az oktatási minisztérium projektjét. A vitatható pályázatra az uniós szervek figyelmét is felhívják.&nbsp;</p>

Az Aliancia Fair-play és a Slovensko. Digital Platform ismét felszólította az oktatási minisztériumot, hogy állítsa le az EDUNET névre keresztelt 81 millió eurós pályázatát, mely egy központi informatikai rendszer kiépítésére és az iskolák internetszolgáltatására vonatkozik. A pályázat egyik feltétele, hogy az ország összes iskolájának egységes internetszolgáltatója legyen, ezt a feltételt azonban csak egyetlen szolgáltató tudja teljesíteni. 

 A civilek az Állami Számvevőszékhez (NKÚ) fordultak, hogy vizsgálja meg, valóban kedvező-e a pályázat az iskoláknak. A Közbeszerzési Hivatalnak (ÚVO) pedig azt kellene ellenőriznie, hogy a pályázatot nem szabták-e egy konkrét cégre. „Jogászaink szerint felmerült a gyanú, hogy a projekt hátterében jogtalan állami támogatás állhat. Ezzel súlyosan megsértik a gazdasági verseny feltételeit” – magyarázta Zuzanna Wienk, az Aliancia Fair-play vezetője. 

A projektet az O2, az Orange, az ANTIK és az ALPA (Lokális Internetszolgáltatók Társulása) is élesen bírálta. A Slovák Telekom korábban kijelentette, hogy a pályázat lezárásáig nem foglal állást a kérdésben. „A regionális, illetve lokális internetszolgáltatókat kizárták a közbeszerzésből, miközben hazai pályán ők kínálják a legjobb, legkedvezőbb szolgáltatást, ráadásul az iskolákat általában ingyen csatlakoztatják a világhálóhoz” – mutatott rá Marek Petruška az ALPA-tól. Wienk szerint ez olyan, mintha az ország összes iskolájába egyetlen cég készítené az ebédet, ami gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Minden iskolának magának kellene kiválasztania a számára legmegfelelőbb internetszolgáltatót – állítják a szakemberek. 

Az oktatási minisztérium tavaly márciusban írta ki a 81 millió eurós pályázatot és a közbeszerzési eljárást. Az ajánlatokat tartalmazó borítékokat március 1-jén kellett volna kinyitni, helyette a tárca két héttel, azaz március 15-ig meghosszabbította a határidőt. A civilszervezet egy hónapja szólította fel a minisztériumot a pályázat visszavonására, és szakmai segítségét ajánlott egy újabb felhívás kidolgozásához. A tárca nem reagált a civilek kezdeményezésére. „Az új rendszer nem lesz drága, sem pedig lassú. Piackutatásunk alapján Szlovákiában több olyan cég működik, mely megfelel a pályázati feltételeknek” – közölte Beata Dupaľova Ksenzsighová, a tárca szóvivője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?