Terrortámadásra készültek a pozsonyi Szivárványos Pride-on

Szivárványos Pride

Veszélyes csoportot leplezett le a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA), amelynek tagjai terrortámadásra készültek a pozsonyi Szivárványos Pride-on – tájékoztatott csütörtökön Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség tájékoztatása szerint a csoport több internetes platformon hozott létre csatornákat és csevegőcsoportokat, ahol Európából, az Egyesült Államokból és Oroszországból származó emberek tartották a kapcsolatot. „Ezeket a csatornákat arra használták, hogy neonáci szimbolikát, gyűlöletbeszédet és erőszakra vagy terrortámadásokra való felbujtást terjesszenek. Különösen a különböző kisebbségi csoportokat, mint például a muszlimokat, zsidókat, migránsokat és az LMBTI+ közösség tagjait célozták” – nyilatkozta Hájek.

A Szivárványos Pride-ot fenyegető terrorveszély elhárításán – az Europol keretén belül – több európai ország, valamint az Egyesült Államok működött együtt. Ezen összehangolt munkának köszönhetően az elmúlt héten több európai országban, köztük Szlovákiában is, razziákat tartottak. „Több gyanúsítottat vettünk őrizetbe, és házkutatásokat végeztünk. Az akcióink célja a teljes csoport felszámolása volt” – tette hozzá a szóvivő.

Július 20-án rendezik meg a 14. Szivárványos Pride-ot Pozsonyban, a Szabadság téren. Hájek biztosított, az esemény ideje alatt fokozott figyelemmel kísérik annak biztonságát. A résztvevőket felszólították, működjenek együtt és kövessék az utasításokat a fesztivál ideje alatt. „A résztvevők biztonsága számunkra a legfőbb prioritás” – szögezte le Hájek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?