Terrorcselekménnyé nyilvánították a Vár úti lövöldözést

pozsonyi lövöldözés
Pozsony |

Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója, a speciális ügyésszel való egyeztetés után terrorcselekménynek nyilvánította a múlt szerdai Vár úti lövöldözést, amely során egy fiatal elkövető két személyt gyilkolt meg az LMBTQ-közösség által látogatott pozsonyi szórakozóhely előtt.

Az ügyészség közleménye szerint az eddigi bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy a vizsgált eset a terrorcselekmény minden jelét magán viseli. A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) arra figyelmeztet, hogy a terrorcselekmény elkövetésének részesévé válik az a személy is, aki nyilvánosan az egyetértését fejezi ki ezzel a bűncselekménnyel. Akit ennek elkövetésében bűnösnek találnak, az háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Az ÚŠP idézi Daniel Lipšic speciális ügyészt, aki szerint a bűnüldöző szervek hathatósan lépnek majd fel azokban az eljárásokban, amelyek során a terrorcselekménnyel való nyilvános egyetértés bűncselekményének gyanúja merül fel.


A rendőrség az üggyel kapcsolatban szintén a Facebook-oldalán figyelmeztet arra, a közösségi médiában egyesek a kettős gyilkosság állítólagos indítékairól írnak. „Az ilyen üzenetek szerzői visszaélnek azzal a ténnyel, hogy a rendőrség jelenleg nem tud az ilyen dezinformációk ellen védekezni” – állítják, és azzal indokolják ezt, hogy még folyamatban lévő vizsgálatról van szó, amelyről nem adhatnak ki információkat csak azért, mert egyesek hazugságokat terjesztenek az esetről. A hatóság szerint amint a nyomozati helyzet, maga a nyomozó és a vizsgálatot felügyelő ügyész ezt megengedi, további részleteket közölnek az esetről. Nem világos, hogy a rendőrség milyen hamis információk terjedésére utal, a bulvármédiában azonban megjelent az elkövető Juraj K. által hagyott búcsúlevél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?