Termelők vitája a miniszterrel

November 7-én az Új Szó vendége volt Simon Zsolt földművelésügyi miniszter, akit a technika vívmányainak köszönhetően olvasóink élőben faggathattak. A tárcavezető azonban akkor – a zöld jelentésről szóló parlamenti vita miatt – a szép számmal érkezett kérdéseknek csak egy részét tudta megválaszolni. Az alábbiakban az akkor kimaradt, lapunk internetes honlapján is olvasható kérdéseket, válaszokat foglaljuk össze.

Gazda: Két hektár szántóföldet művelek, de nem vagyok vállalkozó, hanem munka mellett dolgozom a földön. Az unióba való belépés után jogosult leszek támogatásra? Ha igen, akkor milyen feltételeket kell teljesítenem?

Simon Zsolt: Az EU-ba való belépésünket követően minden, legalább egy hektáron gazdálkodó termelő jogosult lesz közvetlen kifizetésre, függetlenül attól, hogy vállalkozásként folytatja-e a termelést vagy sem. Alapvetően két követelménynek kell eleget tennie: a) az általa megművelt földet be kell jegyeztetnie az Integrált Parcellaazonosító Rendszerbe (LPIS) – ennek részleteiről érdeklődjön a helyileg illetékes regionális kirendeltségünknél; b) a megművelt földterületnek teljesítenie kell az úgynevezett jó mezőgazdasági állapot követelményeit. Ezt az Európai Bizottság rendelete fogja meghatározni, amelyet azonban még nem hagytak jóvá. Amint ez megtörténik, a földművelésügyi minisztérium nyilvánosságra hozza a rendelet által megfogalmazott feltételeket.

Esélytelen termelő: A területalapú egyszerűsített kifizetési rendszerben az eddig megjelent információk szerint átlagosan 1680 korona jut majd egy hektárra. Magyarországon az előzetes számítások szerint egy hektárra mintegy 40 ezer forintnyi uniós támogatást kapnak majd a termelők. Ez testvérek között is majdnem 7 ezer korona. Miért lesz az unióban ekkora különbség két ország agrártámogatása között, s ilyen viszonyok között miért bízik a miniszter úr még mindig a szlovákiai agrárágazat versenyképességében, egyáltalán az ágazat fennmaradásában?

Simon Zsolt: Először is, nem tudom hol hallott a 40 ezer forintos támogatásról, mert ez az adat nem teljesen helyes. A magyarországi átalánytámogatás, az 55 százalékos szint mellett, hektáronként körülbelül 4700 koronának megfelelő összeg lesz. Ez azonban csupán egy statisztikai átlag, hiszen a támogatás terményenként eltér majd, legalábbis a nemzeti kiegészítés összegét tekintve. A hazai átalánytámogatás összege, 50 százalékig való nemzeti kiegészítés esetén mintegy 3500 koronát jelent. Mint azonban ismeretes, az MKP alapvető érdekeként fogalmazta meg az agrárágazat lehető legmagasabb támogatását, és ez parlamenti képviselőink számára meghatározó lesz az állami költségvetés elfogadásánál. Ha tehát 55 százalékig egészítenék ki a közvetlen kifizetéseket, úgy egy hektárra körülbelül 3900 korona átalánytámogatással számolhatunk. Ismétlem, ez a szám korántsem irányadó, hiszen a támogatás végleges összege nagymértékben függ majd az előállított terménytől. A brüsszeli 25 százalék megközelítőleg 1800 koronát jelent majd hektáronként, ehhez jön a nemzeti kiegészítés, melynek összege terményenként eltérő. Ami a két ország közti különbséget illeti, az az úgynevezett referencia-terméshozamok különböző szintjéből ered. Ezt az adatot még a csatlakozási tárgyalások kezdetén, 1999 és 2001 között (tehát jóval hivatalba lépésem előtt) számolták ki, az aktuális terméshozamok alapján. Az akkori agrárvezetés felelőssége, hogy bár tudtában volt a kérdés fontosságának, mégsem tett semmit azért, hogy a meghatározó időszakban növelje a számításba eső termények hektárhozamát. Még az eltérő összegek ellenére is úgy látom azonban, hogy a hazai termelők megállják a helyüket a közös európai piacon, mert Szlovákiában még mindig alacsonyabbak a termelési költségek, mint például Magyarországon, és ez a belépésünket követő esztendőkben is így lesz majd. Mindenesetre a közvetlen kifizetések lehető legmagasabb kiegészítése továbbra is alapvető követelésünk marad.

Névtelen: Szlovákia az uniós agrártámogatásokban az egyszerűsített területalapú kifizetési rendszer mellett döntött. Ebben a rendszerben milyen szerep jut a már kiharcolt, illetve jóváhagyott kvótáknak, amelyek tudvalevőleg az egyes ágazatokban megszabott hozamok, eredmények alapján működő teljesítményalapú kifizetésekhez kötődnek. Nálunk az egyszerűsített rendszerben egyáltalán van-e, lesz-e értelmük?

Simon Zsolt: A kvóták továbbra is érvényben maradnak, függetlenül a közvetlen kifizetések elosztási módjától. Ezek ugyanis nem az egyes terményekre kifizethető maximális összeget határozzák meg, hanem javarészt azt a maximális mennyiséget, területet, amire dotációk folyósíthatók (maximális tejtermelés országos szinten vagy szántóföldi növények maximális kiterjedése).

Janicsár: Nagyon nagy az érdeklődés a fórumon a földügyek iránt. Lát-e lehetőséget arra, hogy gyakrabban válaszoljon a fórumosok kérdéseire? Szokta olvasni a fórumot?

Simon Zsolt: Bevallom, elfoglaltságom miatt a fórumot csupán rendszertelenül látogatom. Kérdéseiket azonban, akármilyen ügyben, bármikor föltehetik a www.mpsr.sk honlapunkon található Fórum ministra nevű rovatban. Ha az Új Szó szerkesztői újra meghívnak, nagyon szívesen válaszolok kérdéseikre a lap fórumán is.

Jacques: A Magyar Föderalista Párt külön mezőgazdasági programot hirdet. Figyelembe vették az esetleges fölhasználható paszszusokat a nevesítetlen földek ügyében?

Simon Zsolt: A Magyar Föderalista Párt tudtommal nem juttatta el javaslatait sem a minisztérium, sem pedig az MKP illetékes szakembereihez. A nevesítetlen földek kérdését rendező törvényt már elfogadta a parlament és aláírta a köztársasági elnök is. A nevesítetlen földek rendezésének, illetve a restitúciók újbóli megnyitásának a szándéka azonban régóta ismeretes. A törvényjavaslat szövege a kezdetektől olvasható volt az interneten, bárki hozzászólhatott, elmondhatta véleményét.

Ellopott vagyonrészek: Szövetkezetünk vagyonának egy részét vezetői magánosították, és egy magántársaságot hoztak létre. Ez úgy történt, hogy ők maradtak továbbra is a szövetkezet vezetői és a magántársaság tulajdonosai is. Az évek folyamán így a szövetkezet vagyonát fokozatosan átcsorgatták saját tulajdonukba. Mindezért a tevékenységért még hálapénzt, vagyis rendszeres fizetést is megszavaztak a főügyeskedőknek, természetesen a szövetkezet terhére. Nem meríti-e ki ez az ügyködés a hűtlen kezelés bűntényét a szövetkezeti vezetők részéről, másrészt mint jogtalan meggazdagodást a magántársaság tulajdonosai részéről? Szövetkezetünk tagsága és a jogosult személyek a transzformációs törvény alapján vagyonrészt szereztek. A vagyonrész teljes összegét a transzformációs tervezet jóváhagyásától számított hét év elteltével kellett volna kiadni. Ez nem történt meg, és részjegyeket sem adtak ki a jogosult személyeknek. Mi a teendő?

Simon Zsolt: A problémának utánanézek, azonban több információra lenne szükségem. Jelentkezését a [email protected] címen várom.

Egy fórumos: Ha nem kíván, ne válaszoljon, mert végül nem a témához tartozik. Ön szerint helyénvaló bizonyos vitafórumokon a kevésbé udvarias megjegyzések eltávolítása az Ön címére, vagy Ön is egyetért velem abban, hogy ez a cenzúra megnyilvánulása?

Simon Zsolt:Sosem zárkóztam el a kritikától, még a keményebb hangvételűtől sem. Azzal viszont nemigen lehet bármit is kezdeni, ha a hozzászólás csupán trágárságokból áll, bárminemű érdemi kérdés vagy megjegyzés nélkül. Az ilyen hozzászólások eltávolítása a lap szerkesztőinek kizárólagos hatásköre. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?