Terjednek az egygyerekes családok

Pozsony |

Szlovákia élen jár a gyereket nevelő háztartások között – derült ki az Európai Statisztikai Hivatal által közzétett felmérésből. A tavalyi adatok alapján az országban a háztartások 36%-a nevel legalább egy gyermeket, bár ez a szám így is kevesebb, mint 2017-ben.

Az Európai Unió 28 országában végzett tavalyi felmérés szerint a háztartások harmadában nevelnek legalább egy gyereket, ez kb. 65 millió háztartást érint a 223 millióból. Ez az egy évvel korábbi adatokhoz képest visszaesést jelent. A legtöbb gyereket Írországban nevelik, itt a háztartások 39%-ba született legalább egy, őket követi Ciprus, Lengyelország és Szlovákia, mind 36%-kal. A legkevesebb gyereket Németországban, Finnországban (mindkettő 22%), Svédországban (23%) és Ausztriában (25%) nevelik, viszont ugyanezekben az országokban a legnagyobb a háromgyerekes családok száma is. A legtöbb egykét Közép-Európában és délen nevelik.

A sokgyerekes családok csökkenése a gazdasági helyzeten kívül összefügg azzal az európai trenddel is, hogy a nők egyre később szülik az első gyermeküket. Szlovákiában átlagosan 27 évesen vállalnak a nők először gyereket. A leggyakoribb példa az egygyermekes háztartások, ez majdnem a felét teszi ki a 28 tagország a 25 évesnél fiatalabbakat eltartó családok számának, utána következnek a kétgyermekesek 40%-kal, végül pedig a három gyereket nevelők, 13%-kal. A legtöbb háromgyerekes háztartás egyébként Írországban (19%) van, ezt követi Belgium és Franciaország (mindkettő 18%).

A tíz évvel korábbi adatokhoz képest jelentősen nőtt az egyedülálló szülök száma is. „Az ún. szingli háztartások növekedése nem meglepő, hiszen ahogy a válások száma is nő, úgy a gyermeküket egyedül nevelők is egyre többen lesznek” – mondta Gyurgyík László demográfus lapunknak. Szlovákiában az egyedülálló szülők aránya 8,2%, párban több mint 60%-ban, egyéb háztartási formában pedig 30%-ban nevelnek gyereket. A hazai adatok arányaiban megegyeznek az EU-s átlaggal. Az országban tavaly több mint 1 800 000 háztartást számoltak, ez több, mint tíz éve. Ebből 36%-uk nevelt legalább egy gyermeket: ebből 48%-uk egyet, több mint 40%-uk kettőt, 12%-uk hármat vagy többet. Ezek az adatok néhány százalékpontos visszaesést mutatnak 2008-hoz képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?