Tényfeltárás a helyszínen

Strasbourg. Tényfeltáró bizottságot küld az Európai Parlament (EP) a Vajdaságba az ottani magyarok elleni atrocitások miatt, a helyi hatóságokat pedig arra sürgeti, hogy tegyenek haladéktalan és hatékony intézkedéseket az újabb esetek megakadályozására, illetve a már megtörténtek kivizsgálására.

Strasbourg. Tényfeltáró bizottságot küld az Európai Parlament (EP) a Vajdaságba az ottani magyarok elleni atrocitások miatt, a helyi hatóságokat pedig arra sürgeti, hogy tegyenek haladéktalan és hatékony intézkedéseket az újabb esetek megakadályozására, illetve a már megtörténtek kivizsgálására. Az Európai Unió képviselő-testülete plenáris ülésén sürgősségi eljárás keretében szavazott a határozatról. Duka Zólyomi Árpád szerint ha Belgrád komolyan gondolja az uniós tagságot, maradandó demokratikus értékrendet kell teremtenie – ez a koppenhágai kritériumok egyik fontos tényezője. Az emberi és kisebbségi jogok szavatolása, tiszteletben tartása pedig a demokrácia fokmérője, mutatott rá az európai parlamenti képviselő – tájékoztatta lapunkat Sidó Árpád képviselői asszisztens. Duka Zólyomi szerint nem lenne jó, ha a vajdasági események elmérgesednének. „Szigorúan kell megfogalmazni figyelmeztetéseinket, ajánlásainkat. Határozottan kell felszólítanunk Szerbia közjogi méltóságait, állami szerveit, hogy állítsák meg a magyar nemzeti kisebbség elleni értelmetlen támadásokat, atrocitásokat!” – hangoztatta tegnap délután Duka Zólyomi az EP-ben. A Szlovákiában élő magyar közösség képviselőjeként hangsúlyozta: saját tapasztalataival bizonyíthatja, hogy egy kisebbségi csoport milyen érzékenyen reagál minden olyan intézkedésre és történésre, amely az identitásán túl a létét is veszélyezteti. Szerinte Szerbia politikai vezetői félvállról veszik a kialakult feszült helyzetet, ami könnyen láncreakciót válthat ki. „Szerbia-Montenegrónak csak akkor lehet esélye az EU-s tagságra, ha olyan kiegyensúlyozott állapotot teremt meg területén, amely hozzájárul az ott élő kisebbségek jogbiztonságához” – tette hozzá Duka. (-sza-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?